Dohányzik? Ez érdekelni fogja
A korábbi évekhez képest valamivel jobb minőségű dohánytermés várható az idei szezonban - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke.
Dohányzik? Ez érdekelni fogja
A korábbi évekhez képest valamivel jobb minőségű dohánytermés várható az idei szezonban - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke.
Marha-Jó: ezt is betiltották
Határérték feletti nehézfém tartalom miatt felfüggesztette egy szerves trágya forgalmazását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Ráugrott a Tescóra az állami hivatal
Vizsgálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Tesco dinnyeakcióját - olvasható az Indexen.
Nem mindenkinek tetszik a járulékcsökkentés ötlete
A versenyszféra szereplői vegyesen fogadták a nemzetgazdasági miniszter bejelentését, amely szerint járulékcsökkentéssel orvosolná a kormány az egyre több ágazatban jelentkező munkaerőhiányt.
Nagyot drágult a kukorica
Idén júniusában a mezőgazdasági termelői árak 1,5 százalékkal emelkedtek, ami a növényi termékek árának 3,5 százalékos növekedésével függ össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára 1,8 százalékkal csökkent - adta hírül a KSH.