Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött kedd hajnalban az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, egy ember a helyszínen életét vesztette, az érintett szakaszt lezárták - idézi az MTI, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegtalálták és azonosították a bőnyi lövöldözés során a rendőr halálát okozó lövedéket. Nem baráti tűz okozta Pálvölgyi Péter őrnagy halálát Bőnyben a Győrkös Istvánnal vívott tűzpárbajban tavaly októberben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Szerző(k): Papp ZsoltA helyszínen életét vesztette annak a rendőrautónak az utasa, amelyik szombat reggel ütközött össze egy másik kocsival Perbál és Tinnye között - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Szerző(k): Papp ZsoltA hatóság felfüggesztette a bakonyszombathelyi Szent Hildegárd gyógyszertár, valamint rédei és ászári fiókpatikája működését. Az ott élők a szomszédos települések patikáit kereshetik fel.
Szerző(k): Domokos ErikaNyolc gyanúsítottja van eddig a három éve rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás által hátrahagyott teherautónyi dokumentum alapján költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozásnak. Valamennyiüket közokirat-hamisítással gyanúsítják, és egyikük sem közszereplő - tudta meg a Nagy Andreától, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóA közúti rendőri ellenőrzéskor az érvényes kgfb meglétének igazolására a szerződés hatályba lépte után két hónappal nem elég a biztosítási kötvény felmutatása. Az autósnak még az aktuális díjbefizetési csekk bizonylatát vagy egyéb, díjfizetést igazoló dokumentumot is magánál kell tartania. Mindezek ugyanakkor kiválthatóak - hívja fel a figyelmet az origo.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb mint 1700 tehergépkocsit és csaknem 240 autóbuszt ellenőriztek a rendőrök február 13-18. között országszerte, 523 esetben állapítottak meg jogsértést - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóKét darab tűzszerész robot vásárlására írt ki gyorsított közbeszerzést a Készenléti Rendőrség.
Szerző(k): Németh Géza