A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) által elindított Petőfi Nagylemez Program célja, hogy az előadók olyan zenei producerekkel dolgozhassanak együtt, akik segítségével a bel- és külföldi piacon egyaránt versenyképes nagylemeznyi hanganyagot tudnak létrehozni.
A nyertesek munkáját mentorként a hazai könnyűzenei élet legfoglalkoztatottabb szakemberei segítik majd. A felhívásra február 29-ig várják a jelentkezőket – olvasható az ügynökség által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kiválasztott előadók egy éven keresztül kapnak szakmai támogatást a mentoroktól, akik segítenek a győzteseknek a zenei arculat meghatározása mellett a technikai megvalósításban is. Az előadók és zenei formációk célzottan tudnak a számukra leginkább megfelelő producerhez jelentkezni, akivel elkészíthetik LP-jüket.
Legalább tízszámos, több mint félórás albumok
A zenei producerekből álló zsűri megadott szempontrendszer szerint pontozza a programba jelentkezők által beküldött hangfelvételeket, és a 20 legtöbb pontszámot kapott zenei formáció kap személyre szabott ütemtervet, hogy elkészíthessék a minimum 10 számos, legalább 35 perces nagylemezüket.
A program lehetőséget nyújt azoknak az előadóknak, akiknek még nincs meg a kapcsolati tőkéjük, nem ismerik a megfelelő szakembereket, viszont már vannak demóik, van víziójuk és elképzelésük arról, hogy hogyan szeretnének bemutatkozni a hazai zeneiparban.
A Petőfi Nagylemez Programot harmadszor hirdeti meg a PKÜ. A projektre annak első két évében összesen több mint ezer zenei produkció jelentkezett. A 2024-es Petőfi Nagylemez Program producerei Tembo, Brucker Bence, Gerendás Dani, Horváth Attila, Vári Gábor, Somogyvári Dániel, Kozma Kata, Stámusz Ferenc, Szabó Zé, valamint Simon István.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor