Miután az agglomerációban már a locsolási tilalmat vezettek be, most újabb helyszínen hoztak határozatot erről.
A frissen bejelentett vízkorlátozás értelmében június 27. napjától 2025. július 6-ig vízkorlátozási intézkedéseket rendelt el Balatonalmádi, mivel sok helyre már nem jutott víz.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. javaslatára, a várhatóan rendkívüli magas hőmérsékletű, csapadék nélküli időjárás miatt jelentkező ellátási problémák megoldásaként, a folyamatos ivóvíz-ellátás érdekében, a jóváhagyott tervnek és a megállapított fogyasztási rendnek megfelelően Balatonalmádi polgármestere vízkorlátozási intézkedést rendelt el – áll Balatonalmádi Város Facebook-bejegyzésében.
Ennek jegyében,
a vízkorlátozás időtartama alatt Balatonalmádi közigazgatási területén a vízfogyasztók kötelesek takarékosan gazdálkodni az ivóvízzel.
A gyakorlatban mindez azt jelenti, a napi csúcsidőszakban – 5 és 9 óra, valamint 18 és 23 óra között – tilos a kommunális ivóvízellátó rendszerről végzett locsolás, öntözés, illetve a locsoló- és öntözőberendezések működtetése, valamint a medencék feltöltése és az egyéb, nem szociális célú vízhasználat.
Csőtörés csőtörés hátán: napokig víz nélkül maradt több település is
Több Komárom-Esztergom vármegyei helység is ivóvíz nélkül maradt. A Balaton egyes településein szintén csőtörés nehezíti az életet. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói