Elértük: holnaptól, július 1-jétől 22 óráig mindig nyitva tart Budapesten valamelyik fürdő – adta hírül közösségi oldalán hétfőn a Podmaniczky Mozgalom vezetője, jelezve, ez heti váltást jelent, és mindegyik helyszín egy adott napon tesz ennek eleget.
Eszerint:
- Hétfő: Paskál;
- Kedd: Lukács;
- Szerda: Csillaghegy;
- Csütörtök: Dandár;
- Péntek: Széchenyi;
- Szombat: Gellért;
- Vasárnap: Pesterzsébet;
- +Pénteken és szombaton Rudas éjszakai fürdőzés is.
Vitézy Dávid emlékeztetett, a 101 pontos programja fontos vállalása volt, hogy a fürdők váljanak hozzáférhetőbbé a budapestiek számára. „Ennek fontos eleme az is, hogy munkaidő után még el lehessen jutni fürdőbe, a 19 vagy 20 órás zárási időpontok sokaknak ehhez túl koraiak” – érvelt.
A politikus felidézte, korábban már három téren is értek el eredményeket, hogy a fürdők a fővárosiaknak elérhetőbbek legyenek:
- Pár hete már digitálisan is kiváltható, hosszabbítható a Zsigmondy-kártya, mely jelentős kedvezményeket ad a Rudasba, a Gellértbe és a Széchenyibe.
- A diákoknak a BKK-appos diákbérletük mellé jelentős kedvezmények járnak a fürdőkben.
- A budapestieknek a záróra előtti két órában félárú jegyek állnak rendelkezésre június elejétől: ez most a meghosszabbított nyitva tartású napokon 20 és 22 óra közötti kedvezményes fürdőzést jelent majd.
A meghosszabbított 22 órai nyitva tartás tapasztalatait a szezon után értékelni fogjuk – bízom benne, hogy a legnépszerűbb fürdőkben akár több napra is ki lehet terjeszteni majd
– fogalmazta meg Vitézy Dávid.
Rendkívüli intézkedéseket hozott a BKK, ennek most az autósok is örülhetnek
Több új fejleményről is hírt adtak a fővárosi közlekedésben. Vitézy Dávid sikerként könyveli el a bejelentéseket. Részletek.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve