A digitalizálás a műtárgyak megőrzésének, dokumentálásának fontos eszköze, ezért a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény komplex digitalizációs programot dolgozott ki a várnegyedből származó leletek megörökítésére. Ennek első lépése a középkori kőfaragványok szkennelése. Az eljárást a Laczkó Dezső Múzeummal közösen végzik, mivel mindkét intézmény őriz Várhegyről származó leleteket. A dokumentálás mellett cél, hogy a maradványokat részletesebben is megismerjék – írja a hirbalaton.hu.
A csúcstechnológiás módszert már a világ több múzeumában is használták – többek közt a párizsi Louvre szinte minden műtárgyát ezzel az eljárással digitalizálták.
A különleges megoldás nagyon pontos másolatok készítésére alkalmas. Az optikai felületszkennerek akár tízmillió pontot is lefényképeznek az érintett tárgyról, az így rögzített pontok pedig mindössze néhány század milliméterre vannak egymástól – ez akkora távolság, mint például egy 3-4 századmilliméter vastag világosbarna hajszál. A lenyűgöző pontosság mellett az eljárás során színeket is lehet rögzíteni.
A folyamat már novemberben elindult
A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Laczkó Dezső Múzeum által kezdeményezett folyamat november végén indult el. Az elsők között a Gizella Kápolna hevederívének egy darabját szkennelték be. Egy ilyen volumenű faragott, festett kőről rengeteg új információ megtudható az eljárás révén, így kiderülhet például, hogy hányszor és hol használták fel az elmúlt évszázadokban és milyen festésrétegek kerültek a felületére.
A várnegyedben talált régészeti leletekből a Biró-Giczey Házban továbbra is elérhető a kiállítás. A Work in Progress 2023 keretében pedig a vársétákon többek között a Gizella Kápolnába is betekinthetnek az érdeklődők. A Veszprémi Főegyházmegye különleges programja a jelenlegi formájában december 30-ig látogatható, 2024-ben pedig megújult tartalommal várja az érdeklődőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője