Varga Judit volt igazságügyi miniszter egy tömören megfogalmazott, rövidke üzenetet írt friss bejegyzésében a csütörtöki Békemenettel összefüggésben.
Mint az ex-politikus fogalmazott:
„Veletek vagyok, zászló, zászló, narancssárga szív.”
Az egykori fideszes politikus egy korábbi Békemeneten készült fotót is mellékelt október 23-án kelt posztjához.
A kegyelmi ügybe politikailag belebukott, de azóta az esetleges visszatéréséről is döntő tárcavezetőről egyelőre a sötétben tapogatózunk, vajon személyesen is részt vesz-e a mai kormánypárti rendezvényen.
A menet már a reggeli órákban elindult, de a Kossuth téren 13 órakor mond majd beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
Ezt követően a Tisza Párt rendezte Nemzeti Menet is sor kerül, ahol Magyar Péter beszédével folytatódik a politikai megemlékezések sora.