Szerdán döntöttek az Európai Tanács azon megállapodásának végrehajtására irányuló jogi keretről, amely szerint 2026–2027-ben 90 milliárd eurós kölcsönt nyújtanak Ukrajnának. A Tanács most arra törekszik, hogy mielőbb megállapodásra jusson az Európai Parlamenttel, hogy az első kifizetés még az idei év második negyedévének elején megtörténhessen - olvasható az Európai Unió Tanácsának hivatalos közleményében. 

Kiemelték, az Ukrajnának nyújtott támogatási hitel segít az ország azonnali finanszírozási igényeinek kielégítésében, miközben Oroszország folytatja háborút. Ennek érdekében a hitel kifejezetten Ukrajna általános költségvetési és védelmi igényeinek támogatását célozza.

A mai megállapodás azt bizonyítja, hogy az EU továbbra is határozottan fellép Ukrajna és népe támogatására. Az új finanszírozás hozzájárul ahhoz, hogy az ország az orosz agresszióval szemben is rendkívüli ellenálló képességet tanúsítson. Ugyanakkor ezzel egyértelmű jelzést küldünk, hiszen a nemzetközi joggal összhangban a tagállamok szuverenitását és területi integritását teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Az Európai Parlamenttel együtt várom a hitelek kifizetését lehetővé tevő jogi szövegek véglegesítését.

- fogalmazott Makis Keravnos, a Ciprusi Köztársaság pénzügyminisztere.

Az Európai Tanács által is elfogadott megállapodások szerint a kölcsönt az EU tőkepiaci hitelfelvételével finanszírozzák, és az EU költségvetése biztosítja fedezetét. A kölcsönöket csak akkor kell visszafizetni, ha Oroszország kártérítést fizet Ukrajnának. Ezenkívül a finanszírozás hozzájárul az európai és az ukrán védelmi ipar megerősítéséhez.

A szerdai döntést a megerősített együttműködési eljárás keretében hozták meg, 24 tagállam részvételével.

A javasolt keret szerint az EU kétféle módon bocsát finanszírozást Ukrajna rendelkezésére:

  • 30 milliárd eurót makrogazdasági támogatásként nyújtanak Ukrajnának, makrofinanszírozási segítségnyújtás (MFA) formájában vagy az Ukrajna-mechanizmuson keresztül, amely az EU Ukrajnának nyújtott stabil és kiszámítható pénzügyi támogatásra szolgáló speciális eszköze.
  • 60 milliárd eurót fordítanak Ukrajna védelmi ipari kapacitásainak fejlesztésére és katonai felszerelések beszerzésére. A finanszírozás révén Ukrajna időben hozzáférhet az ukrán és az uniós védelmi iparágak termékeihez.

A hitelek keretében rendelkezésre álló pénzügyi és gazdasági segítségnyújtás Ukrajna finanszírozási igényeinek megfelelően lesz elérhető, amelyeket Ukrajna saját maga fog meghatározni egy finanszírozási stratégiában. A stratégiát a Bizottság értékelését követően a Tanácsnak kell jóváhagynia.  A finanszírozás minden esetben szigorú feltételekhez lesz kötve Ukrajna részéről, például a jogállamiság tiszteletben tartásához, ideértve a korrupció elleni küzdelmet is.

A legkedvezőbb hitelkondíciók biztosítása és Ukrajna adósságának fenntarthatóságának kezelése érdekében a hitel kamatköltségeit az EU költségvetéséből tervezik fedezni. Ez azonban nem lesz hatással Csehország, Magyarország és Szlovákia költségvetési hozzájárulásaira, amelyek úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a megerősített együttműködésben. 

Újabb milliárdokat kapott Ukrajna a zárolt orosz pénzekből

London újabb hitelt folyósított Ukrajnának a zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából. A kölcsön nem jelenti a befagyasztott orosz tőke elkobzását, annak hozamait használják fel a háborúban álló ország támogatására.
Bővebben>>>