A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény szerint a dohánytermék-kiskereskedővel szemben fiatalkorú kiszolgálása esetén bírság kiszabása kötelező – mondta el az Economx számára Katona Csaba ügyvéd.
A bírság összege a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személlyel szemben 30 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet.
Az Economx is megírta, Lázár János építési és közlekedési miniszter november 21-én nyújtott be egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amellyel több ponton szigorítaná a fent említett törvényt és más kapcsolódó törvényeket is módosítana.
Nem szűnt meg teljesen a probléma
Az Építési és Közlekedési Minisztérium egyébként hivatalosan is jelezte, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a dohánytermékek árusítása helyéül szolgáló trafikok működésében komoly szigorítás várható, ugyanis a 18 éven aluliak dohánytermékkel való kiszolgálása még mindig nagyon nagy problémát jelent.
Az ilyen szabálytalanságokat elkövető trafikosokkal szemben sokkal magasabb pénzbüntetések fognak kiszabni, a működési engedélyt hosszabb időre függesztik fel felfüggesztéssel, és ismétlődő szabálysértések esetén a koncessziónak, tehát a trafiküzemeltetési jognak a visszavonása is kiszabható büntetés lesz.

Ugyanakkor a jelenleg hatályos, 2012. évi CXXXIV. törvény szerint is visszavonható az engedély. A kiindulási pont eleve az, hogy amennyiben a dohánytermék-kiskereskedőben annak gyanúja merül fel, miszerint a dohánytermék értékesítési helyére (dohányboltba, elkülönített helyre) fiatalkorú személy lépett be, ráadásul vásárolni is szeretne, a kiskereskedő köteles a fogyasztót életkora hitelt érdemlő igazolására felhívni.
Katona Csaba az Economx számára kiemelte, hogy a törvény egészen pontosan az alábbiakat mondja: ha a dohánytermék-kiskereskedő egy éven belül legalább három alkalommal a törvénynek a fiatalkorúak különös védelmére vonatkozó szabályait megsértette, akkor végső esetben az engedély visszavonható.
Ennek azonban az alábbi feltételei vannak: a jogsértés tényéről a hatóság végleges határozatot hozott, és az első jogsértést követő 365 napon belül a harmadik jogsértés is megvalósul, függetlenül attól, hogy a jogsértések tényét a hatóság mikor állapítja meg, illetve határozata mikor válik véglegessé, a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó engedély visszavonásra kerül.
A tervezet szerint jelentősen, kamatos kamat-jelleggel nőnek a szabálysértő dohánykoncesszió-tulajdonosok szabálysértései után kiszabható bírságok összegei. A jövőben a tervezet szerint a bírság mértéke legalább egymillió forint (miként korábban szó volt róla, jelenleg ez 30 ezer forint.)
Minden további jogsértés esetén a bírság mértéke az előző bírság mértékének legalább 150 százaléka, de legfeljebb 10 millió forint.
A rendelkezések a sima dohányra és az úgynevezett az új generációs, így a hevítéses és elektromos cigarettákra is vonatkoznak, vonatkozni fognak. Az Economx korábban megírta, 2023-ban folytatódott az elmúlt évek trendje: már minden második szál cigaretta hevítéses, miközben a hagyományos dohányt egyre kevesebben szívják.
Az ellenőrzések
Az Economx információi szerint az ellenőrzési jogkört változatlanul a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága gyakorolja.
A szervezet idén nyári országgyűlési beszámolója szerint fiatalkorúak közreműködésével 588 db ellenőrzés során vizsgálták az ebbe a korosztályba tartozók dohánytermék-kiszolgálási tilalmának betartását. A hatóság a fiatalkorúak kiszolgálása miatt 2022-ben 77 ügyben fogyasztóvédelmi bírságot állapított meg összesen 22 930 000 forint összegben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben