Dr. Czenczi Anikó a Napi.hu-nak elmondta: aki lakott terület felett jogosulatlanul reptet drónt, vagy ha a használata során más lakásáról, kertjéről hang-, illetve képfelvételt készít, szabálysértést követ el, és bírságra számíthat.

Lehet ennél súlyosabb is a büntetés, ha valaki a drón használattal más lakását, egyéb helyiségét, vagy ezekhez tartozó bekerített helyet megfigyeli, az ott történteket rögzíti, és vele szemben tiltott adatszerzés bűncselekményét megállapítják, ez esetben szabadságvesztéssel is büntethető.

A drón használata során fontos szem előtt tartani mások személyiségi jogait, és az ilyen eszközökre vonatkozó jogi szabályok ezeket a sérelmes jogi helyzeteket kívánják kizárni. 

A dróntörvény

2019-ben az Európai Unió átfogó szabályozást hozott a drónokra, és ezt a szabályozást harmonizálta Magyarország a 2021. január 1-jén életbe lépett szabályozással. Ekkor lépett hatályba Pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXXIX. törvény(Dróntörvény) és ekkor került módosításra többek között a Légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, a szabálysértési törvény, és még más jogszabályok. Fontos tudni hogy nem egy jogszabály rendezi a drónokat, ezen jogszabályok a  drónok használatának, engedélyezésének különböző aspektusait rendezik.

A "pilóta nélküli játékra" nem vonatkoznak a drónokra előírt szabályok   

A 2019/945 Uniós rendelet minden olyan légi járművet drónnak kell tekint,  amely fedélzetén tartózkodó pilóta nélkül üzemel, azaz  távirányítással vagy önállóan képes az üzemelésre. A magyar szabályozás is átveszi ezt a szabályozást, de finomítja a drón fogalmát azzal, hogy a légi járművek között létrehozza „pilóta nélküli játék” fogalmát, melyek jogilag nem minősülnek drónnak.

 

 A drón akkor minősül pilóta nélküli játéknak, ha három feltétel teljesül: 

  1. a tömege kisebb, mint 120 gramm
  2. adatrögzítővel, kamerával nem rendelkezik
  3. maximum 100 méterre tud eltávolodni az irányítójától, azaz a pilótától.

Ezen kívül még ebbe a kategóriába tartoznak a távirányítható modellrepülőgépek. A játéknak minősülő eszközöket szabadabban lehet használni, nem vonatkoznak rájuk a drónokra megszabott nyilvántartásba vételi és használati bejelentési kötelezettségek. Tehát ha valaki első lépésként szeretne barátkozni a drónok világával, komolyabb kötelezettség nélkül legjobb, ha játéknak minősülő eszközzel kezdi a reptetést – nem beszélve arról, hogy a gyermeknek ajándékba adott repülő eszköz is szerencsés, ha belefér a játék kategóriába.  

Ami már nem játék

Az első és legfontosabb kötelezettség a nyilvántartásba vételi kötelezettség – húzta alá dr. Czenczi Anikó. A drón tulajdonos köteles a drón és a drón üzembentartójának adatait az Építési és Közlekedési Minisztérium által vezetett egységes nyilvántartási rendszerbe regisztrálni súlyhatártól függetlenül. Kivéve a játéknak minősülő drónokat. Az eljárás díjköteles.

A regisztrációt a tervezett használatot megelőző 10 nappal megelőzően kell megtenni, a drón nyilvántartási számát a drónon el kell helyezni.

A drónoknak számos felhasználási lehetősége lehet, kezdve a hobbi felhasználástól az ipari alkalmazásig. Alapvetően a drónokkal végzett repülési műveletekre vonatkozóan a jogszabály megkülönböztet nyílt, speciális és engedélyköteles kategóriákat.

Amit egy hobbi felhasználónak is fontos tudnia, hogy a nyílt és speciális kategóriába tartozó műveleteket végző távpilóták alsó korhatára 16 év. Tehát ezen korhatár alatt nem lehet drónt használni. 

A drón használójának, „pilótájának” vizsgát kell tennie Egy személyes jelenléttel járó elméleti vizsgán kell megfelelnie azoknak, akik drón reptetésre vállalkoznak. A tanfolyam ingyenes, a vizsga 4600,-Ft. A vizsgaeredményről vizsgabizonyítvány kerül kiállításra, a vizsga elegendő az alsó kategóriát jelentő nyílt reptetéshez. Azonban a speciális és engedélyköteles műveletekhez további végzettség szükséges.

A lakott területre vonatkozó szabályok

 Lakott terület feletti reptetés csakis eseti légtérengedéllyel lehetséges. Az eseti légtér kijelölése iránti kérelmet a katonai légügyi hatósághoz kell benyújtani legalább harminc nappal a tervezett használat előtt, egyébként mindent lehet intézni elektronikusan.

Az engedély kérelemben előre meg kell adni a légtér pontos koordinátáit, a használat idejét, a használó személyes adatait, és a légtér csak hatósági engedély birtokában vehető igénybe.

A reptetéssel kapcsolatban kötelező használni a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat által üzemeltetett mydronespace mobilalkalmazást, mely az aktuális légtér információkat tartalmazza.  Az eseti légteret a repülés tényleges megkezdése előtt legalább 30 perccel aktiváltatni kell. Ezen alkalmazásban van lehetőség nyomon követni a repülés adatait, és informálódni a tiltott területekről.

Kötelező a felelősségbiztosítás

Minden drónra kötelező felelősségbiztosítást kötni. A felelősségbiztosítás a drón által okozott károkat fedezi, és a drón felszállótömegének növekedése arányában kell fedezett nyújtani.

Például 0,25 kg felszállótömegig 3 millió forintos fedezet biztosítással, 20 kg feletti drónnál már 10 millió forintos fedezet biztosítással kell rendelkezni.  

A saját kerthez is engedély kellFontos tudni, hogy ha valaki csak a saját kertjéből emeli fel, és repteti a drónt már ahhoz is engedély szükséges, hiszen lakott terület felett repül. És a szabályozás szerint csak légtérhasználati engedéllyel rendelkező drónt lehet lakott területen reptetni.