Az „őszi vizsgaidőszak” miatt félreáll a Tisza Párt programfelelőse, Zelcsényi Miklós. Ezt ő maga jelentette be a Facebookon, pedig korábban hosszabb távra tervezett a pártban.
Zelcsényi Miklóst nyáron a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatta ki és rabosította egy jóval korábbi, 2017-es Budapestman Triatlon Országos Bajnokság szervezése miatt. Bár a feljelentést már 2019-ben megtették az ügyben, a hatóságok csak idén tavasszal kezdtek nyomozni. Ha bűnösnek találják Zelcsényi Miklóst, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
„Fantasztikus másfél év volt, amiért őszinte hálával tartozom ennek a közösségnek, most mégis eljött a pillanat, mikor kicsit hátrébb lépek” – írta közösségi oldalán Zelcsényi Miklós.
Előttem az őszi vizsgaidőszak, és egy csomó új kihívás, a tiszás csapat pedig ráfordul a célegyenesre, és veletek közösen nem áll meg a győzelemig – tette hozzá zárszóként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga