Friedrich Tamás, Szulok polgármestere a Sonline kérdésére elmondta, jelenleg nincs friss hír a fürdőről, az viszont biztos, hogy az újranyitáshoz óriási mennyiségű befektetői vagy pályázati pénzre lenne szükség, hiszen az önkormányzat nem rendelkezik megfelelő forrással hozzá.
Az ország talán egyik legkisebb termálfürdője a dél-somogyi Szulokban üzemelt egy kempinghez kapcsolódva az 1990-es évek óta. Korábban volt olyan időszak is, hogy napi ezer ember is jegyet váltott a fürdőbe, de medencebálok és majálisok is várták az érdeklődőket a termálban.
Amennyiben hihetünk az eddigi statisztikáknak, még nincs megpecsételve a szuloki fürdő sorsa, hiszen a környékbeli strandok, a babócsai fürdő kivételével, mind befektetőre találtak eddig. A polgármester szerint a szuloki fürdőhely fekvése rendkívül előnyös, emiatt pedig könnyedén tud kapcsolódni a vadászturizmushoz, ezenfelül a falusi szálláshelyek is biztosítottak, és a külföldi vendégeknek is előnyös, hiszen a németajkú dél-somogyi településen könnyedén megérthetik magukat.
A fürdőző helyzetére nézve azonban kicsit sem előnyös, hogy a covid idején lejártak az engedélyek, amiket egy tetemes költség fejében kötelező jelleggel meg is kell újítani.
A legutóbbi, 5 évvel ezelőtti felmérések alapján 70 millió forint kellene a fürdő újranyitásához, ezt azonban egy olyan kistelepülés, mint Szulok nehezen tudná kitermelni. Bár több befektető is érkezett már nagy reményekkel a településre, komoly érdeklődő egyelőre még nincs láthatáron.
Újranyit egy kedvelt gyógyfürdő
A ferencvárosi Dandár Gyógyfürdő statikai felújításon esett át. Augusztus 1-jétől újra várja a fürdőzőket.Bővebben>>>