Mint beszámoltunk róla, szigorú szabályt hoztak Buda legnagyobb, egyben az ország egyik legismertebb sírkertjében, a Farkasréti temetőben. Hétfőtől a sírkertbe csak a főbejáraton keresztül lehet bemenni, a kapukra kifüggesztett hivatalos indoklás szerint „a sírkert nyugalmának és biztonságának fenntartása érdekében".
A jókora kiterjedésű, közel 12 holdas területen elhelyezkedő temetőbe eddig a Bürök utcai, a Hóvirág utcai, a Márton Áron téri, valamint a Hó utcai oldalsó kapukon is be lehetett lépni, ezek azonban a hét elejétől be vannak zárva zárva.
Az intézkedés nyomban felháborodott posztok özönét indította el a közösségi oldalakon.
Mivel hatalmas területről van szó, sokan arra panaszkodtak: többszáz méterrel többet kell gyalogolniuk hegynek felfelé az elterelés miatt ahhoz, hogy eljussanak szeretteik sírjáig.
Mások a temetőn keresztül rövidítették le útjukat munkába tartva, illetve hazafelé, míg több környékbeli lakó azt sérelmezte, hogy kénytelen felfüggeszteni megszokott sétáját az egyébként valóban szép sírkertben.
Több olvasónk pedig arra hívta fel a figyelmünket, hogy az oldalkapuk zárásáról szóló intézkedés nem csak a Farkasréti temetőt érinti: egészen biztosan így van ez az óbudai és a pestlőrinci temetőben is.
Utóbb kiderült, hogy valóban általános intézkedésről van szó, amelynek alapján a fővárosi temetők oldalkapuit bezárták, cikkünk nyomán ugyanis részletes tájékoztatást adott a helyzetről a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Az Economx-hez eljuttatott közleményükben jelezték, hogy
a BTI a következő napokban valamennyi érintett önkormányzatot meg fogja keresni, és amennyiben a kerület ezt igényli, úgy a kiskapuk üzemeltetésének további rendjéről egy együttműködési megállapodásban kész egyeztetni.
Hozzáteszik azt is, hogy a temetői beléptetést átmeneti jelleggel, a jelenlegi, jellemzően alacsony forgalmú nyári időszakban terelik a főbejáratokhoz, a békés temetőlátogatók és a sírok védelme érdekében.