A lap beszámolója szerint a bíróság megerősítette az első fokú ítéletet, amely szerint "a vádlott (az állam) köteles 15 napon belül 39 215,98 eurót fizetni a felperesnek, 2017. szeptember 29-től a fizetésig terjedő időszakra vonatkozó törvényes késedelmi kamatokkal együtt" - írja az MTI.
Az említett bíróság idén januárban egyszer már 44 ezer euró kártérítést ítélt meg ugyanebben az ügyben Jansának, amit a védelmi minisztérium akkor át is utalt a volt kormányfőnek.
Jansa a 2014-es parlamenti választások előtt 145 napot töltött börtönben, mert a vád szerint miniszterelnöksége idején - 2004 és 2008 között - törvényellenes üzletet kötött, és kenőpénzt fogadott el a finn Patria cégtől páncélozott harcjárművek beszerzése során. A volt kormányfő szerint koncepciós per folyt ellene, amellyel ellenfelei meg akarták akadályozni, hogy újra győzzön a választásokon.
A bíróság 2014-ben hozott elmarasztaló ítéletet az ügyében, jogerősen két évi börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték. A politikus az év júniusában vonult börtönbe, ennek ellenére egy hónappal később megválasztották parlamenti képviselőnek. Jansa szolgálati gépkocsival, rendőri felügyelet nélkül járt be a börtönből a parlament üléseire. Néhány hónappal később, decemberben helyezték szabadlábra, mert eljárási hibákra hivatkozva panasszal élt az alkotmánybíróságnál.
Az alkotmánybíróság 2015 áprilisában hatályon kívül helyezte a rá kiszabott ítéletet, és újratárgyalást rendelt el, a ljubljanai bíróság azonban később úgy döntött, hogy az ügy elévült. Ezt követően Jansa 900 ezer euró kártérítést követelt az államtól, az ellene folyó, szerinte koncepciós per miatt.
Franci Matoz, Jansa ügyvédje a tárgyalás során azzal érvelt: azért kértek ilyen magas kártérítést, mert az eljárás hosszú ideig tartott, az ügy nagy nyilvánosságot kapott, továbbá a volt kormányfőt jogtalanul börtönözték be és az ügy továbbra is sérti jó hírnevét.
Az ügyvéd szerint a felperes ezen felül sértéseknek, gúnyolódásnak, a végleges ítéletben született állításoknak és hasonlóknak van kitéve. Jansa szerint emellett ezek az állítások minden választás előtt fokozódnak.
Lassan másfél éve ketyeg a kínai gigahitel, de a részleteket tovább titkolja a kormány
Újabb bírósági per indult a kínai gigahitel részleteinek nyilvánosságra hozatala miatt, miután az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) továbbra is titkolja a magyar állam és a kínai bankok közötti szerződés fontos pontjait. A bíróság most szakértőt is bevon az ügybe.Bővebben>>>