Szijjártó Péter Jeszenszky Zsolt YouTube-csatornáján mesélte el az esetet. Elmondása szerint egy külföldi hivatalos úton, ahol üzletemberek is jelen voltak, Kóka Jánossal beszélgetett, aki orvosként felhívta a figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. A külgazdasági és külügyminiszer tavaly a tanácsot elfogadva el is ment ezekre.
Végül az utolsó szűrővizsgálaton derült ki „egy olyan dolog, ami az utolsó olyan pillanatában volt, amikor még jól ki lehetett jönni belőle”.
Kapcsolódó
Azonnal el kellett végezni a beavatkozást, és hála Istennek, minden rendben van, de ez tényleg az utolsó pillanat volt, amikor még elkerülhető volt a tragédia - mondta a külügyminiszter.
Szijjártó Péter pályafutása elején Kóka János politikai ellenfele volt, és éles kritikákat fogalmazott meg az akkori SZDSZ-es gazdasági miniszterről, többek közt „minden idők legsikertelenebb gazdasági miniszterének” nevezte - írta a Szijjártó Péter betegségéről szóló beszámolójában a 24.hu. A lap megjegyezte, hogy a 2010-es kormányváltás után Kóka János üzletemberként közel került a kormányhoz, és több alkalommal részt vett a Fidesz külföldi delegációiban is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga