Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője közölte:
a szerdán kezdődő Sziget zajszintje bőven a határérték alatt van, ezt mutatták a III. kerületben eddig végzett mérések.
A mérések idén is három helyszínen, a III. kerületi Fő téren, a IV. kerületi Lőwy Izsák utcában, valamint a XIII. kerületi Marina Parton történnek.
A szokásos módszerrel elindítjuk a meglévő színpadaink hangpróbáját, majd megszólaltatjuk őket egyszerre is. Egyelőre az óbudai méréseken vagyunk túl, és minden a legnagyobb rendben van. Tavaly sem itt, hanem a széljárás miatt Újpesten volt némi probléma, és elképzelhető, hogy ez idén is hasonlóan alakul
- fogalmazott a főszervező az MTI-nek nyilatkozva.
A vonatkozó szabályozás szerint 23 óra előtt 65, utána 55 decibel a megengedett maximális zajszint. A Sziget szervezői az elmúlt években kialakított rendszerüket alkalmazzák most is, amely - Kádár szerint - bevált és jól működik.
A rendszer lényege, hogy
- limiterekkel távolról is csökkenteni tudják a hangosabb színpadok hangerőszintjét, ha egy adott ponton túllépnék a határértéket;
- emellett három fix mérőpont működik a fesztivál területén kívül,
- továbbá két zajbrigád járja a környező kerületeket, hogy helyben ellenőrizze a hangerőt.
Kádár kiemelte: a zajterhelés szempontjából mindig az időjárás a legnagyobb bizonytalansági tényező. A jelenlegi előrejelzések szerint a fesztivál első napjaiban szelesebb, hűvösebb idő várható, augusztus 9-11. között viszont hőség jöhet, ami azért lehet gond, mert a nyitott ablaknál alvók érzékenyebbek lehetnek a zajra.
Idén a szokásosnál egy nappal korábban, már hétfőn elkezdődtek a hangpróbák és zajmérések, mivel a színpadok időben elkészültek, így több idő jutott a technikai beállításokra. Az óbudai méréseknél jelen volt Kiss László polgármester, a szomszédos kerületek képviselői, valamint a Főváros szakértője is.
A hatnapos Sziget fesztivál szerdán kezdődik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője