Megújult a Hatoslottó. Az eddigi heti egy helyett szeptember 4-től kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A változtatáson közel 90 ember dolgozott mintegy 15 hónapon keresztül és összesen 13 informatikai rendszer fejlesztésére volt szükség – így harangozta be játékújítását a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön, amikor is

exkluzív sorsolási főpróbájukon a lottójáték rejtelmeibe engedtek sajtónyilvános betekintést.

A kulisszák mögé betekintést engedő eseményen egy az egyben lejátszották a sorsolási főpróbát, legalábbis a Hatoslottó első csütörtöki játékához. Megmutatták közjegyző jelenlétében és kamerák kereszttüzében, milyen biztonsági intézkedések mellett folynak a számhúzások. Leplombált helyiségek, tárolók és más szigorú előírások is szavatolják a sorsolások hitelességét, ahogyan az a körbevezetésből kiderült. A különleges helyszín, illetve magának a húzásnak a jelenetsora egy alternatív számsort is eredményezett. Mindezt az alábbiakban található képgalériánkban is bemutatjuk.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A lottótársaság már közleményében is kifejtette: „ma már gyorsabb eredményekre, dinamikusabb játékokra vágynak azok, akik szerencsejátékokkal játszanak. Ez a játékosi igény az, ami miatt – a tradíciók megőrzése mellett – a heti kétszeri sorsolásról döntött a Szerencsejáték Zrt. A Hatoslottó Magyarország második legismertebb lottójátéka, amelyet a felnőtt lakosság mintegy 95 százaléka ismer. A játék 37 év után megújul: heti kétszeri sorsolásra vált, ezáltal a játék dinamikusabbá válik és ezzel egyidejűleg a játékosok számára többszöri nyerési lehetőséget ad.”

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A kommünikéjükből kiderül: „a megújuláshoz kapcsolódóan a játékosok – a fejlesztésekhez igazodva – egy új segédszelvényen tudják beikszelni kedvenc, vagy véletlenszerűen kiválasztott számaikat és szeptember 1-jétől – a korábbi heti, illetve ötheti feladás helyett – az egyszeri játékba küldés mellett több sorsolásra (2, 5, 10) is lehetőségük lesz feladni a játékot.”

Arra is kitértek, „a Hatoslottó megújítását alapos előkészítő munka előzte meg a Szerencsejáték Zrt.-nél. A fejlesztési projekten mintegy 15 hónapon keresztül több mint 30 fejlesztő, összességében mintegy 90 ember dolgozott és a változáshoz összesen 13 informatikai rendszer fejlesztésére volt szükség.” 

A heti kétszeri sorsolás nem befolyásolja a Hatoslottó szelvény árát, egy mező feladása továbbra is 400 forintba kerül és az adott sorsolásra – csütörtökre vagy vasárnapra – érvényes, annak függvényében, hogy mikor küldjük játékba

– szögezték le, majd felidézték:

„a Hatoslottó elmúlt 37 évének mérlege: 1739 sorsolás, közel 400, évente átlagosan 10 telitalálat, és több mint 3,1 milliárd forint az eddig elért legnagyobb összegű nyeremény. 

A Szerencsejáték Zrt. a Hatoslottó megújítását a játék jellegéhez méltó módon kívánja megünnepelni. A Hatoslottó ugyanis a kezdetektől számítva több mint 10 évig vidékjárásáról volt híres, ezért ehhez kapcsolódóan idén egy nagyszabású, ingyenes koncertsorozat várja az ország minden részén a játékosokat és a nem játékosokat egyaránt. A szeptember 4-től egészen október közepéig tartó rendezvénysorozaton több mint 80 településre látogat el a nemzeti lottótársaság látványos kamionszínpada, illetve számos településen épül modern technológiával, hatalmas kivetítőkkel felszerelt színpad. A Szerencsekoncertek eseménysorozat keretében ezeken a helyszíneken legendás magyar előadók és közönségkedvenc zenészek lépnek fel.

A helyszínek között kis- és nagyvárosok egyaránt szerepelnek az ország minden térségéből, Győr-Moson-Sopron vármegyétől Békésig, Zalától Borsod-Abaúj-Zemplénig”

– húzták alá.

Természetesen a főpróba után, csütörtök este már ki is húzták élesben az első számsort az új szisztémához híven.

A Szerencsejáték Zrt. későbbi tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatoslottó első csütörtöki számsorsolásán a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

  • 7 (hét)
  • 10 (tíz)
  • 21 (huszonegy)
  • 29 (huszonkilenc)
  • 33 (harminchárom)
  • 42 (negyvenkettő)

Nyeremények:

  • 6 találatos szelvény nem volt.
  • 5 találatos szelvény 44 darab, nyereményük egyenként 178 855 forint;
  • 4 találatos szelvény 1512 darab, nyereményük egyenként 5205 forint;
  • 3 találatos szelvény 20 362 darab, nyereményük egyenként 2350 forint.

Gyarapodnak: több mint 7 ezer milliomost és 4 milliárdost termelt ki 2024

Csak az Ötöslottó keretében hárman is bezsebelték tavaly a főnyereményt, a Hatoslottón pedig heten nyerték el a telitalálatot. Részletek >>>