Még pénteken este a mentőszolgálattól érkezett a jelzés, miszerint egy fürdőkádban fekvő magatehetetlen középkorú férfi ellátása közben jelzett a szén-monoxid-mérő készülék – idézi a katasztrófavédelem szombati közleményét az MTI. Hozzátették, hogy az Új utcában egy családi ház hét négyzetméteres fürdőszobájában történt a tragédia.

A tűzoltók rekonstruálták az esetet, közben folyamatosan emelkedő szén-monoxid-szintet mértek, mert a jól szigetelő, zárt nyílászárók mellett üzemelt egy olyan nyílt égésterű vízmelegítő, amelyet évek óta nem ellenőriztettek – írták, hozzáfűzve, hogy a helyszínen ráadásul nem volt szén-monoxid-érzékelő.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a szén-monoxid színtelen, szagtalan, sem az emberek, sem az állatok nem tudják érzékelni; nagyon mérgező gáz, ha a szoba levegőjének csak egy százalékát eléri a koncentrációja, már perceken belül halált okozhat.

 

A szén-monoxid akkor jön létre, amikor beltérben nyílt láng van, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás; ha elérhető a vízmelegítőnk, vagy fűtőeszközünk égéstere, látható a láng, akkor állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha kinyitni az ablakot.

Érdemes ezek mellett a fűtőeszközöket, lánggal működő vízmelegítőket évente egyszer szakemberrel ellenőriztetni és egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni – áll a közleményben.

 

Elindult a fűtési szezon: életeket menthet a szén-monoxid-érzékelő

A szén-monoxid-mérgezések túlnyomó többsége a fűtési szezonban történik. Október közepéig 139-en szenvedtek mérgezést, 5 ember pedig életét vesztette – közölte az Economx kérdésére Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.