Az Economx is beszámolt arról, hogy az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták azt a baktériumot (Pseudomonas aeruginosa), amelyet korábban a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester az ATV híradójának arról számolt be, hogy utasítására

tizenkét önkormányzati intézményben vizsgálták meg a vezetékes vizet, de fertőzést sehol sem mutattak ki.

Mint mondta, olyan berendezéseket tesztelnek, melyek ennek a baktériumnak a megjelenését is megelőzik. Jelezte azt is, hogy a város fel tud ajánlani a kórháznak segítséget a technológia beszerzéséhez.

Földi Judit, a DK országgyűlési képviselője a kórház igazgatójának elmondása alapján úgy tudja, hogy a baktérium koncentrációja csökken a rendszerben, de még jelen van.

„Szeptember elsejéig meghosszabbították azt a korlátozást, hogy a vizet ivóvízként nem lehet használni, ez egészen biztosan így van az egész épületben” – mondta Földi Judit. Hozzátette: a fertőzés hosszú hónapok óta jelen van a kórházban.

Hónapok óta nem tudják ezt a baktériumot kiűzni a kórház nőgyógyászatának épületéből. Nem tudom, hogy milyen csodára várnak még, hogy szeptember elsejéig ez a baktérium hogy fog eltűnni. Szerintem ezt most már tényleg komolyan kell vennie Takács Péternek

– fogalmazott a képviselő.

A kórház arról tájékoztatta híradót, hogy beüzemeltek egy olyan berendezést, amely folyamatosan adagolja a speciális, emberre veszélytelen fertőtlenítőszert a kórház vízhálózatába, a víz fertőzöttségét rendszeresen vizsgálják, a betegellátás pedig zavartalan.

Az Árpád Technikumban is folyamatosan fertőtlenítik a vizet, folynak a tesztelések, eddig egyharmadára sikerült lecsökkenteni a baktérium jelenlétét az iskola vizében. A polgármestere szerint a tanév biztonságosan meg tud kezdődni az állami és az önkormányzati oktatási-nevelési intézményekben Székesfehérváron.