Évtizedes léptékben mérhető hatalmas stratégiai feladat a Magyar Honvédség átfegyverzése – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a magyar véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén mondott beszédében.
Úgy fogalmazott, hogy 2025 az áttörés éve a honvédelemben is, a megindított folyamatok most zárulnak le, minden a helyére kerül, a „baloldal miatt jelentőségét vesztett honvédség békehadseregéből ütőképes haderőt építünk”.
Ennek vizsgája az év második felében az Adaptive Hussars 2025, a NATO legnagyobb összkormányzati gyakorlata, amely a honvédség és a közigazgatás teljes spektrumát megmozgatva bizonyítja a honvédség harcászati szintről hadműveleti szintre való elmozdulását – jelezte.
Szalay-Bobrovniczky az MTI szerint azt is elmondta, hogy az új eszközök hadrendbe állításával párhuzamosan a szervezeti kultúrát is fejleszteni kellett. Mint sorolta, ezt szolgálta
- a generációváltás a parancsnokoknál,
- a jogszabályi keret megváltoztatása és
- a katonai identitás erősítése.
„A modern harcterek tapasztalatait leszűrve láthatjuk azt, hogy új képességek keletkeznek, ezeket meg kell ismernünk, és föl kell építenünk a honvédségben, és a meglévő képességeinket folyamatosan karban kell tartani” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy
„a magyar katona nélkül ez az egész rendszer nem működhet, ezért az elmúlt néhány évben igen nagy lépéseket tettünk a toborzás területén is.”
A tárcavezető hozzátette, hogy a tartalékosok száma nagy mértékben megnőtt tavaly nyár óta, mára több mint 4500-an csatlakoztak a honvédséghez, és közülük minden tizedik hivatásos katona lett.
Szavai szerint a kormány számára a magyar katona anyagi és erkölcsi megbecsültsége kulcsfontosságú: 2010 óta több mint háromszorosára emelkedett az állomány átlagbére, kétszámjegyű illetményemelés történt 2022-ben és 2024-ben, 2026 elején pedig hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.
Zárásként kijelentette: Donald Trump „színre lépése, illetve adminisztrációjának filozófiája az egész világot érintő változásokat hoz el”.
Ez a magyaroknak kedvező nemzetközi környezetet fog eredményezni, amelyben a magyar kormány által képviselt békepárti álláspont a fősodorrá válik
– vélekedett Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Szinte észrevétlenül nagyot nőtt a magyar fegyvergyártás
Az elmúlt hét évben féltucat fegyvergyár épült Magyarországon, köztük Európa egyik legmodernebb és legnagyobb lőszergyára. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek