A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban kitört ragadós száj- és körömfájás-járványban elhullott, illetve leölt szarvasmarhák és sertések elföldelésére a hatóságok Pereszteget jelölték ki. A község melletti dögtemetőbe - a lakosság tiltakozása ellenére - több száz tetemet helyeztek el. Hogy pontosan mennyit, nem tudni, Nagy István agrárminiszter szombaton annyit közölt, hogy a fertőzött telepen 875 szarvasmarhát öltek le, és a teljes sertésállományt is felszámolják. Vasárnapra a tetemek elföldelését is befejezték.
Sellei Tamás, Pereszteg polgármestere hétvégi Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy
az állati tetemek szállítása befejeződött, a telepen utómunkálatok zajlanak. A fertőtlenítés folyamatos, az utak tisztítása megtörtént. A telep zárt terület, kerítése újjáépült, a Pereszteg-Pinnye-Nagylózs közötti utat ismét megnyitották a forgalom előtt.
A településvezető legfrissebb bejegyzése szerint a képviselő-testület úgy döntött, nem kíván több állati tetemet befogadni a telepre, és az alábbiakat követeli:
- a járványügyi eljárás szakmai vizsgálatát,
- a döntések azonnali, részletes tájékoztatását,
- a környezeti veszélyeket feltáró vizsgálatok eredményeinek rendszeres, kérés nélküli átadását az önkormányzatoknak,
- a keletkezett károk megtérítését, anyagi kompenzációt,
- a vírus felszámolása után a terület azonnali rekultivációját, a telep megszüntetését.
A követelések nyomatékosítására aláírásgyűjtés indult.
Egy peresztegi Facebook-csoport egyik tagja azt írta, hogy Nagy István agrárminiszter április 23-án Bábolnára látogat. A bejegyzés szerint a tiltakozóknak ott kellene fogadniuk a tárcavezetőt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban