Orbán Viktor üzent a Harcosok Klubjának – tudhatjuk meg az Indextől. A miniszterelnök megeleőlegezte, hogy a szombati Pride résztvevői büntetésre számíthatnak, mint ahogyan azt korábban már említette. Orbán Viktor szerint
A gyermekvédelmi népszavazásra hivatkozott, ahol 3,9 millióan szavaztak érvényesen. Ez azonban még nem haladta meg az 50 százalékot, így nem volt érvényes a népszavazás, ez a kiállított jegyzőkönyvben is látható. Egy népszavazás ugyanis akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint a fele érvényesen szavaz, eredményességről pedig akkor beszélhetünk, ha az érvényesen szavazó választópolgároknak több mint a fele azonos választ adott - olvashatjuk a valasztas.hu-n. Ilyen értelemben a népszavazás eredményes volt, de érvénytelen.
Most reagált a fenyegetésre Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A Pride megrendezése az ő segítségével sikerült, hiszen Budapest a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen szervezte meg azt.
Karácsony Gergely így reagált közösségi oldalán Orbán Viktor fenyegetésére:
Mondtam, tartom, senkit nem érhet semmiféle joghátrány azért, mert kiállt a saját és mások szabadsága mellett, ezt garantálom.
Az Ügyvédkör elnöke szerint egyébként sem lehetne megbírságolni a Pride résztvevőit, mivel a rendezvényen nem volt oszlatás, nem szankcionálhatók a felvonulók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van