A héten egészen elképesztő összeg, pontosan 6,4 milliárd forint találhat gazdára, ugyanis az ötöslottón 29 hete nem volt telitalálat. A lottónyereményt fejben már mindenki elköltötte, ám arra csak igen kevesen gondolnak, mit is kellene valójában tennie annak, aki egyik pillanatról a másikra válna dúsgazdaggá.

A hatalmas összeg megnyerése után komoly feladat hallgatni, így az is fontos, hogy az ember ne kezdjen el azonnal ész nélkül költeni, mert azonnal lebukna. Az évtizedek tapasztalata az, hogy a költekezéssel meg kell várni, míg valaki elviszi a következő nagy összegű nyereményt, ami általában nagyjából fél év múlva szokott bekövetkezni. Ez az összeg jóval kisebb, mint az azt megelőző nyeremény, így ha ekkor kezdünk bele a vásárlásba, félrevezethetjük a környezetünkben élőket, ugyanis nem fogják tudni, hogy valójában mekkorát szakítottunk.

Annak, aki ilyen nagy összeget nyer, azt szoktuk tanácsolni, hogy tartsa magában, hiszen ha az ember világgá kürtöli, könnyen gyanakvóvá válhat


– magyarázza a Borsnak Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki úgy véli, ilyenkor gyakran teljesen elszigetelik magukat a nyertesek a külvilágtól, hiszen megrendül a bizalmuk és mindenkiről azt feltételezik, hogy csak ki akarják őket használni. Ha az ember tehát önuralmat gyakorol egy ilyen extrém helyzetben, nem fog eluralkodni rajta a feszültség és a szorongás.

„A valóság torzítása valóban egy pszichológiai eszköz, amit ilyenkor valóban érdemes használni” – erősíti meg a szakember a stratégiát, miszerint célszerű ilyenkor egy másik nyereményre terelni a gyanút, hiszen ezzel csökkenthető az irigyek száma és a nyertes kevésbé lesz kitett a különböző fenyegetéseknek.