Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a nagybajcsi tetőzést követően a folyó apadásnak indult a szigetközi szakaszon, igaz, a vártnál lassabb ütemben, a dús aljnövényzet továbbra is lassítja a víz átfolyását a hullámtéren.
Emiatt a korábbi becslésekkel szemben Budapesten csak valamivel később, szombat délelőtt várható a tetőzés az alsó rakpart szintje körüli vízállással.
Kapcsolódó
A közlemény kitér arra, hogy nem hullott számottevő eső a Duna németországi és ausztriai vízgyűjtőin csütörtökön, a prognózis alapján pedig vasárnap lehet ismét valamivel csapadékosabb az időjárás, ám ez már nem befolyásolja jelentősen az árhullám levonulását.
A felső szakaszokon végzett mérések alapján azonban továbbra is nagyon lassú apadás várható.
Az OVF azt írja, hogy a szombati, fővárosi tetőzésen kívül másutt az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőző vízállások várhatók. Az apadás több helyen is nagyon lassú, többek között a Szigetköz területén és Győrnél is.
Kiemelték, hogy a tartós árhullám miatt megerősített vízügyi őrszolgálat működik a nap 24 órájában, 317 dunai és tiszai vízügyes szakemberrel közösen. Ezen felül azt is leszögezték, hogy a vízügy szakemberei folytatják az árvízvédelmi munkálatokat valamennyi érintett szakaszon, többek között a Murán, a Dráván, a Tarnán, a Zagyván és a Rábán.
Ekkor tetőzik a Duna: folytatódnak a lezárások
Harmadfok feletti vízállással tetőzik Nagybajcsnál a Duna, ezért lezárták egy időre a Mosoni-Duna torkolati műtárgyat, hogy csökkentsék az érintett Duna-szakasz terhelését Győr biztonsága érdekében.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk