Metál Zoltán az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy szerinte egyre több a trükkös taxis és a problémás elem. Hangsúlyozta, a saját bőrükön érzik a taxisok, hogy a szakma felhígult. Úgy látja, amikor olyan személyeket tartóztat le a rendőrség, akiknek bilincs van a lábán és olyan sofőrök taxiznak, akik drogoznak és alkoholizálnak, akkor valami nem stimmel. Hozzátette, hogy nem egy és nem kettő drogfüggő taxisról van szó.
Metál Zoltán azt is kifejtette, hogy szerinte olyanok is a gépkocsivezetők közé kerülnek, akik sem jogosítvánnyal, sem pedig erkölcsi bizonyítvánnyal nem rendelkeznek. Aláhúzta ugyanakkor, hogy a Fővárosi Közgyűlés megértette ezeket a problémákat, és teljesen egységesek az érdekképviseletek is.
Kapcsolódó
A szövetség elnöke abban bízik, hogy szeptemberből minden fővárosi taxisnak erkölcsi bizonyítvánnyal kell majd rendelkeznie. Emellett azt is javasolták, hogy a drosztengedélyt ezentúl ne a gépjármű, hanem a taxivezető kapja meg.
Aggódik, hogy a taxis átveri a Szigeten? Ez a társaság szigorú sofőrellenőrzéssel lesz jelen idén
A Bolt kiemelt drosztos jelenléttel, szigorított sofőrellenőrzéssel és több tízezres nagyságrendű utazásra felkészült rendszerrel képviselteti magát az idei fesztiválon.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram