Az Országgyűlés kedden 13 igen, 156 nem szavazattal és három tartózkodás mellett nem fogadta el a Mi Hazánk által benyújtott, az országgyűlési választási rendszer arányosabbá tételéről szóló országgyűlési határozati javaslatot.
A határozatban az Országgyűlés felkérte volna a kormányt, hogy 2024. január 31-ig nyújtson be törvényjavaslatot, amely biztosítja, hogy az országgyűlési választásokon a képviselői mandátumokat kombinált arányos rendszerben, a jelölőszervezetek által listán elért eredmény arányának megfelelően osszák ki.
A Mi Hazánk szerint a jelenlegi rendszer aránytalan, a jelenlegi kormánypártok annak ellenére jutottak kétharmados többséghez a parlamentben, hogy a választópolgárok által leadott szavazatok aránya alapján erre nem kaptak felhatalmazást.
Ismét listás lesz viszont a fővárosi közgyűlési választás.
A parlament 135 igen, 40 nem és hat tartózkodás mellett elfogadta a Mi Hazánk kezdeményezésére az igazságosabb és arányosabb önkormányzati választások érdekében egyes választási tárgyú törvények módosítását, amely már a jövő júniusi önkormányzati választásra is vonatkozik.
Visszatértek a 2014 előtt szabályozáshoz, így a budapesti választók listán választhatják meg a Fővárosi Közgyűlés 32 tagját. Fővárosi listát az a jelölőszervezet állíthat, amely főpolgármester-jelöltet vagy a fővárosi kerületek közül legalább háromban polgármesterjelöltet állított.
A bejutási küszöb öt százalék függetlenül attól, hogy egy párt egyedül indul vagy más pártokkal közös listán méretteti meg magát.
Az a szabály továbbra is hatályban marad, hogy az önkormányzati választáson nyertes jelöltek 2024. október 1-je után foglalhatják el mandátumukat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga