Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet november 19-ig történő meghosszabbításáról dönthet szerdán az Országgyűlés. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus,
illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
és kezeléséről szóló törvény módosítását, azaz a veszélyhelyzet
meghosszabbítását azzal indokolják, hogy az Ukrajna területén fennálló
fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek
magyarországi – különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai – következményei az elmúlt időszakban továbbra sem változtak.
- Több nemzetközi szerződést is jóváhagyhatnak a képviselők,
valamint jogharmonizációs céllal módosítják a pénzügyi közvetítő rendszert
érintő törvényeket. - A Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes
törvények módosításával május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ,
feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át. - Döntés lesz az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú
törvények módosításáról, amely egyebek mellett a Magyar Falu programmal
összefüggésben. - Elfogadhatják az uniós jogharmonizációt is célzó, a
kriptoeszközök piacáról szóló törvényjavaslatot.
A határozathozatalok után a parlament megvitatja a
munkavédelemről szóló törvény módosításáról, valamint az Európai Unióban
biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló európai parlamenti és tanácsi
irányelv átültetését szolgáló törvénymódosításokat. A javaslat felhatalmazást
adna a kormánynak, hogy a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum
konzultációjára kijelölt fórumot és a konzultáció szabályait rendeletben
állapítsa meg, hasonlóan a minimálbérhez.
Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása egyebek
mellett azt is tartalmazza, hogy a határon túli magyar gyerekek 14 éves korukig
ingyenesen utazhatnak a helyközi közlekedésben Magyarországon, míg a 14 és 65
év közöttiek évi négy alkalom helyett 12 alkalommal jogosultak ingyenes
utazásra.
KDNP-s kezdeményezésre tárgyalják a gyermekek egészségének
megőrzéséről szóló törvényjavaslatot, amely alapján tilos lenne 18 alattiak
számára energiaitalt eladni.
Két nemzetközi szerződés is szerepel a napirenden.
Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi
rendszabályai módosításának, továbbá a Magyarország és az Európai Unió
Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) közötti székhely-megállapodásnak a
kihirdetése.
2025 nemcsak Klebelsberg Kunó emlékéve lenne, hanem Jókai
Móré is, az erről szóló törvényjavaslatokat is megvitatja a parlament.
Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 150.
évfordulója, míg Jókai Mór író születésének 200. évfordulója lesz jövőre.
Utolsó napirend az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú
és kapcsolódó törvények módosítása. A javaslat a már meglévő tanárképző
felsőoktatási intézmények mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladatává
teszi a tanárképzést, valamint a tanártovábbképzésben is kulcsszerepet szánna
neki.
