Az Országgyűlés hétfő ülésén 117 igen, 30 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta az európai ügyek bizottsága által benyújtott határozatot, amely
szerint sérti a szubszidiaritás elvét az orosz földgáz behozatalának fokozatos megszüntetéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet.
Kapcsolódó
Az MTI tudósítása szerint a határozat indoklásában arra hivatkoznak, hogy
- a rendelettervezet beavatkozna a tagállamok azon kizárólagos hatáskörébe, hogy szabadon határozzák meg energiamixüket, hiszen közvetve meghatározná az energiaellátás szerkezetét, mivel kizárna egy fontos beszállító országot;
- az Európai Bizottság (EB) javaslata emellett aránytalan terhet róna a tagállamokra, valós uniós hozzáadott érték nélkül központosítaná az energiapolitikai döntéseket,
- valamint gyakorlatilag megkerülné a kül- és biztonságpolitikai döntéshozatalban előírt egyhangúságot, ami az uniós működés egyik alapvető garanciáját üresítené ki;
- nem készült hatástanulmány, amely feltárná a tagállamokra gyakorolt eltérő következményeket, és figyelmen kívül maradt a hosszú távú szerződések kapcsán a jogbiztonság elve is;
- a szabályozás különösen hátrányosan érintené a közép-európai, tengerparttal nem rendelkező tagállamokat - így Magyarországot -, mivel indokolatlanul magasabb energiaárakat és súlyos költségnövekedést okozna.
A határozatban az Országgyűlés felkéri a házelnököt, hogy a jelentésben foglalt indokolt véleményt továbbítsa az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa, illetve az Európai Bizottság elnökének, és arról a kormányt is tájékoztassa.
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok órája című online műsor hétfői adásában Magyarország kőolaj- és földgázellátásáról szólva kiemelte: Oroszországból biztosan jön gáz és olaj, minden más beszerzési forrás bizonytalanabb és drágább, mint a hosszú távú szerződéssel lekötött orosz. Hangsúlyozta: Magyarország földgáz- és kőolajellátásának biztonsága Oroszország felől garantált, és normális ember nem adja föl a biztonságosat a bizonytalanért.
Az MTI tudósítása szerint azt mondta: az Oroszországból érkező energiaforrásnak van egy megállapított ára, ami olcsóbb, mintha Magyarország máshonnan venné. Ha drágábban vesszük az olajat és a gázt, akkor drágábban adjuk el az embereknek is - mutatott rá.
A Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésről elmondta, az amerikai elnök megkérdezte tőle, hogy Magyarország miért vesz Oroszországtól gázt és olajat. „Elmondtam neki (...), és mondta, hogy érti, pont” - fogalmazott, hozzátette: nem vagyunk egymás alárendeltjei, nem úgy van, hogy Washingtonból ideszólnak, és akkor mi csinálunk valamit. „Van két szuverén állam, annak vannak szuverén vezetői, és ha van dolog, amiben érdekeltek vagyunk egymás ügyeiben, akkor azt megkérdezzük egymástól” - mondta Orbán Viktor.
Donald Trump egy Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy megérti, miért nem tud Magyarország könnyen leválni az orosz olajról. „Magyarországnak nincs tengeri kijárata, ezért olajat csak Oroszországtól tudnak vásárolni” - fogalmazott az Egyesült Államok elnöke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére