Az Országgyűlés hétfő délután szavaz Kövér László határozati javaslatairól, amelyekkel 5 momentumos képviselőt és Hadházy Ákost büntetné meg azért, mert március 18-án füstgyertyával zavarták meg a gyülekezési jogról szóló, egyebek mellett a Pride betiltását célzó törvénymódosítás elfogadását.

A parlamentáris demokrácia magyarországi történetében először tilthatnak ki országgyűlési képviselőket az Országházból

- írta a Telex.

Ahogy arról az Economx is beszámolt: füstbe borult az ülésterem március 18-án, amikor a képviselők kivételes eljárásban tárgyalták a gyülekezési jogot érintő, Pride-ot tiltó javaslatot.

szavazás időpontjában a momentumos képviselők füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, szovjet himnuszt játszottak be, és Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint csókolózását ábrázoló fényképeket szórtak le a karzatról. A füstbe borult parlament végül az akadályok ellenére, kormánypárti és részleges ellenzéki támogatással, 136 igen szavazattal elfogadta a törvénymódosítást. Bányai Gábor fideszes képviselőnek sürgős orvosi ellátásra volt szüksége, az ülést vezető Latorcai János pedig bő egy órás szünetet rendelt el a szavazás után.

Kövér László alig három nappal később már ki is küldte a büntetést a képviselőknek, akik később fellebbeztek a mentelmi bizottságnál. A végső szót az Országgyűlés mondja ki.

Ha a többség hétfőn elfogadja a házelnök javaslatát, a kitiltott képviselők várhatóan szeptember végéig nem léphetnek be az Országház területére, és a következő hónapokban összesen 82 millió forintot vonnak le a tiszteletdíjukból.

  • Hadházy Ákosnak 6 havi fizetéséről, összesen 12 012 570 forintról kell lemondania, amit részletekben vonnak majd le tőle a következő hónapokban.
  • A Momentum öt képviselőjének összesen 70 473 744 forintos büntetést javasolt a házelnök, a képviselők tiszteletdíjai a betöltött tisztségeik függvényében eltérőek.
  • A pénzbírságon kívül a füstgyertyát tartó Bedő Dávidot, Lőcsei Lajost és Hadházy Ákost 12 ülésnapról, a karzatról akciózó Gelencsér Ferencet, Sebők Évát és Tóth Endrét 6 ülésnapról tiltaná ki Kövér.

A tiltás a szavazást követő napon, kedden lép életbe.

Kövér László határozatában azt írta: az Országgyűlés ülésének akadályozása az egyik legsúlyosabb fegyelmi jogsértés, ami a legfőbb népképviseleti szerv működését, ezáltal pedig az állam alkotmányos működését támadja. A házelnök szerint a képviselők a füstgyertyával nemcsak házszabályi rendelkezéseket sértették meg, hanem a jelenlévők egészségét is veszélyeztették. 

Kövér László nem elégedett meg a pénzbírsággal és a kitiltásokkal, büntetőfeljelentést is tett a füstgyertyás rendbontás miatt.

A gyülekezési jog szigorítása ellen hat fővárosi, hídfoglásokba torkollott demonstrációval tiltakozó Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő május 1-jén a Kossuth térre hívta a tüntetőket - derül ki a politikus Facebook-oldaláról.