Már csak négy nap és hétfőn, azaz szeptember elsején elindul az Otthon Start Program – tudatta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormány július végén jelentette be az új lakhatási konstrukciót, amelynek központi eleme a fix, 3 százalékos kamatozású lakáshitel. A program célja, hogy az első lakásukat megszerző fiatalok számára a piacinál jóval kedvezőbb feltételekkel váljon elérhetővé a saját otthon megszerzése.
A hitelkérelmek hétfőtől nyújthatók be a bankoknál, míg az ingatlanhirdetésekben a kormányzati logó jelzi majd a programhoz kapcsolódó lehetőségeket – írja az MTI.
Nem várt hatása lehet az Otthon Start Programnak, ezek az ingatlanok még olcsóbbak is lehetnek
Az Otthon Start Programban szereplő 1,5 millió forintos négyzetméter árkorlát várhatóan az új építésű ingatlanok piacán jelentős átrendeződést fog okozni. Ingatlanfejlesztők, érzékelve a keresleti nyomást, a jelenlegi 1,6-1,7 millió forint/m2 kínálati árat jó eséllyel az árkorlát alá fogják csökkenteni annak érdekében, hogy nagy volumenben és rövid idő alatt el tudják adni az ingatlanjaikat – jelezte az Economx-nak az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Azt is bemutatták milyen korlátokat épített a kormány az új hitelprogramba.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés