Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök rendezvényén a cigánysággal való együttműködésről beszélve hangsúlyozta: a kormány 2010 óta következetesen azon az állásponton van, hogy a felemelkedés kulcsa a munka és az oktatás, miközben az autóipar jövőjétől a rezsicsökkentésen át a belső feszültségekig több kényes témát is érintett.
Orbán Viktor felidézte, hogy Hatvannal nem indult zökkenőmentesen a kapcsolata, a város korábban elutasította a Fideszt, de 2010 után „egymásra találtak”. Emlékeztetett: a Hatvani Kórház felújítása mellett a város pénzügyi helyzete is rendeződött, 2011-ben 1,4 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az állam. A munkanélküliség csökkent, az autótulajdonosok száma nőtt – „önök sem jártak rosszul” – fogalmazott.
A miniszterelnök a cigánysághoz szólva arról beszélt, hogy az együttműködést fenn kell tartani, de csak azokkal, akik hajlandók tenni is érte.
Olyan sorsotok lesz, amilyet választotok magatoknak, és amiért megdolgoztok
– fogalmazott Orbán Viktor, egyértelművé téve, hogy az állam nem kényszeríthet senkit a polgárosodásra, de a feltételeket biztosítja azok számára, akik élni akarnak vele.
A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy nem szabad felülni provokációknak, és nem szabad engedni annak, hogy közösségeket egymás ellen fordítsanak. Szerinte a feszültségek szítása csak bajhoz vezethet, ezért nyugalomra és felelősségteljes gondolkodásra van szükség.
Lázár János: Szeretném megkövetni a cigány magyar honfitársaimat
A Digitális Polgári Körök kaposvári gyűlésén többek között Lázár János építési és közlekedési miniszter is beszédet mondott, amelyben igyekezett helyre tenni a pár napja tett botrányos kijelentését. >>>Orbán Viktor hangsúlyozta: a 2010-ben kötött társadalmi megállapodás lényege változatlan. A kormány munkalehetőségekkel, képzéssel és oktatással segíti a cigányságot, a kérés pedig továbbra is az, hogy ezekkel a lehetőségekkel éljenek: dolgozzanak, taníttassák a gyermekeiket, és tartsák be a közösségi együttélés szabályait.
A miniszterelnök szavai szerint a felelősség közös, de a döntések személyesek. Az állam irányt mutat és eszközöket ad, de a jövőt mindenkinek saját maga alakítja – és viseli annak következményeit is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben