Orbán Viktor miniszterelnök Lentulai Krisztián vendégeként szerepelt a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában, az interjúból a kormányfő újabb részleteket osztott meg a Facebook-oldalán.

Az én gazdám a magyar nép, én a magyarok embere vagyok, én a magyarokat szolgálom

-  szögezte le a kormányfő. Hozzátette: nem úgy, mint akik vele szemben állnak. „Azoknak a gazdái valahol máshol voltak” - tette még hozzá, azzal, hogy ezek sosem azt akarják, ami a magyaroknak jó, hanem az internacionalizmus, a nemzetköziség, a nyugati civilizáció, a NATO, a Brüsszel, az „isten tudja, micsoda”, de mindig valahonnan kívülről vezették le, hogy mire is volna szüksége ennek az országnak. 

És az ilyen embereket mindig megtalálják azok a külföldi hatalmak, akiknek fontos, hogy mi történik Magyarországon, és befolyásolni akarják a magyar eseményeket. Ezért

ezeknek a politikusoknak a gazdái nem itt vannak. Én ezért nem is velük vitatkozok, én nem a Tiszával, vagy Magyar Péterrel, hanem a gazdáival. Na azokkal igen, minden hónapban Brüsszelben

- fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor egy másik videórészletben a migrációról beszélt, jelezve, ezen a területen a feleségéé az igazi érdem. Mint mondta, Lévai Anikó egy segélyszervezetnél dolgozik, és lement a migránsoknak is segíteni az első hullámban. Hazajött, és azt mondta:

na, szedd össze magad, menj oda, és ne engedj be egyet se.

Csak katona érett, jó fizikumú, fiatal férfiak jönnek, tette hozzá, hagyjuk ezt a mesét a menekülésről, mert ebből nagy baj lesz.

A miniszterelnök szerint a felesége azt kérte, menjen oda, tegyen rendet, akadályozza ezt meg.

Orbán Viktor megjegyezte: bizonyos dolgokban elkerülhetetlen, hogy higgyen neki, mert Lévai Anikó intellektuálisan egy jobb képességű ember, mint ő. „Jobb tanuló is volt, jobb jogász is volt, mint én, tehát érdemes odafigyelni rá" - fogalmazott.

Az interjú további részleteiről ITT olvashat.