Két nappal a Kötcsei Piknik előtt Orbán Viktor kormányfő egy újabb Facebook-posztot tett közzé, melyben azt írja: most már bizonyos, hogy az Otthon Start „Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programja”.
Szerinte ez nem is csoda, mivel a közgazdászok szerint negyedébe kerül a 3 százalékos hitel, mint egy albérlet, másrészt három hét alatt 27 ezer új lakás építésére irányuló kérelem érkezett be állítása szerint az Otthon Start Programiroda.
Ezután azonban témát váltott: „A tiszások menekülőre fogták” – fogalmazott posztjában a miniszterelnök. Majd azzal folytatja a posztot, hogy „A kiskakas elzavart mindenkit Brüsszelbe”.
Orbán szerint hiába kérdezik a tiszásokat, ők hebegnek-habognak, „mint az MLM ügynök, akinek visszaviszik a bekrepált porszívót”.
Ismét megemlítette, hogy állítása szerint Kötsén balhét és provokációt tervez Magyar Péter. „Ez egy békés, nyugodt, rendben tartott, takaros település. Ide hoz provokációt és balhét a kiskakas. Ne legyenek kétségeink: ezt akarják tenni az országgal is.” – tette hozzá.
Orbán Viktor kőkemény üzenetet küldött Magyar Péternek és Brüsszelnek: kiskakasról, valamint ukrán bizottságról írt a harcosoknak
A magyar miniszterelnök legutóbbi Harcosok Klubjában küldött levelében szót ejtett a Barátság kőolajvezeték helyreállításáról, az Otthon Start Programról, illetve a nyaralásáról is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak