Felvételről szólt ma az Orbán Viktorral készült szokásos pénteki interjú a Kossuth Rádióban, néhány órával ezelőtt, a washingtoni magyar nagykövetségen készült a beszélgetés.
A miniszterelnök elmondta, szerinte a magyar-amerikai szövetség erős. 2016-ban az az elnök nyert, aki azt gondolta, mint Magyarország, hogy meg kell változtatni az irányt, amerre megy a világ. A kapcsolat Donald Trump távozása után ennek vége szakadt, amikor alulmaradt a választásokon.
A szövetség igazi értékét a kipróbáltsága adja, minél több közösen megvívott küzdelem van mögötte, annál erősebb, és az amerikai-magyar szövetség ilyen
– fogalmazott.
Orbán Viktor rámutatott, Magyarországon 1400 olyan vállalat működik, amely amerikai tulajdonban van, ezek 100 ezer álláshelyet adnak a magyar gazdaságnak, és modern technológiával felszerelt cégek. Mint mondta, 100 milliárd forintot meghaladó értékben érkezett Magyarországra 7 beruházás, és még 3-4 nagy befektetésre számítanak az idén.
Az egyetemek közötti, a tudományos együttműködés szerinte kiváló a két ország között – tette hozzá a miniszterelnök.
A mostani tárgyalási témák közül a legsúlyosabb és a legfontosabb az orosz energetikai szankciók témája, itt eredményt kell elérni.
Orbán Viktor azt mondta, nem kér semmit ajándékba, csak azt szeretné elérni, hogy Donald Trump lássa be, hogy az ilyen országokat, mint Magyarország, kilátástalan helyzetbe hozza az orosz energiahordozókról való leválás. Hozzátette, van több javaslata is a megoldásra.
Más kérdésekben azonban lesz olyan is, amikor kölcsönös érdekek leltározása lesz a feladat, tette hozzá.
A korábban bejelentett, majd elhalasztott budapesti békecsúccsal kapcsolatban elmondta, sor kerül rá, hiszen bejelentették. A kormányfő szerint a kérdés inkább az, hogy milyen funkciót szánnak neki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban