Az Európai Unió tervezete szerint 100 milliárd eurót különítenek el Ukrajnára, ez az unió költségvetésének 5 százaléka, de a magyar kormány szerint 20 százaléka. Orbán Viktor szerint a költségvetés nagy tudomány, azt is kell tudni olvasni, amit elrejtenek a sorok között.

Mint mondta, az elrejtett tételeket a magyar szakértők összeadták, és ez azt mutatja, hogy a teljes költségvetés 20, mások szerint 25 százalékát utalhatja át Ukrajnába – mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban.

A nemzeti költségvetésekkel is meg szokott történni, hogy nincs világos stratégiai alapja, nem válaszol arra, hogy mit akarunk vele elérni. Ennek az uniós költségvetésnek az a célja, hogy Ukrajnát felvegyék az unióba és ezt az összeget majd Ukrajna megkapja. 

Orbán Viktor szerint ezt a pénzt szét kell osztani a tagországok között, és ha Ukrajna majd tag lesz, akkor lehet beszélni arról, mennyi pénzt adjunk nekik.

„Ennek a költségvetésnek egyetlen célja van, hogy ravaszul, leplezetten Ukrajnát felvegyék az Európai Unióba” – mondta Orbán, aki szerint nem tagsági, hanem együttműködési viszonyt kell kialakítani az ukránokkal. Rátért arra, hogy nem derül ki, miért veszik el a pénzt az európai mezőgazdaságtól.

Úgy véli, az Európai Bizottságnak azt kellene mondania, hogy X összeget szánnak a mezőgazdaságra, és azt a lehető legegyszerűbben eljuttatják a gazdákhoz. Ehhez képest most megy a „hókusz-pókusz”. Amikor a költségvetésben ide tolom, oda tolom elemek jelennek meg akkor valami disznóság van a háttérben – tette hozzá.

„Nem lehet az élő húsba csakúgy belevágni”

– fogalmazott Orbán, aki szerint ez a költségvetés nem fogja túlélni, szerinte azt nem fogják elfogadni. 

Együtt kell működni Ukrajnával, de nem beengedni az unióba, mert onnan kitenni senkit sem lehet, lehet gyomrozni, ahogy Magyarországgal is megtették – fogalmazott.

Egyhangú költségvetés kell.

Most mindenki számol, és létrejönnek tárgyalások a tagországok között. Ez a reménytelenség költségvetése, nem biztató uniót mutat, hanem egy bajban lévő, a stagnálásra berenedezkedő, a széthullást megelőző uniót mutatja.

Az Európai Unió hétéves költségvetés-tervezete világosan jelzi: jelentős forrásokat vonnak el az agrártámogatásoktól. A tervezet alapján egyedül Ukrajna részesül több pénzből, míg a tagállamok kevesebbet kapnak. A teljes uniós költségvetés mintegy 20 százaléka Ukrajnát illeti, további 10 százalék pedig a korábbi hitelek törlesztésére megy el - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint szerint embervadászat áldozata lett a Kárpátalján meghalt Sebestyén József.

„Meglepetést okoztunk Brüsszelben” – mondta a miniszterelnök a Kárpátalján meghalt Sebestyén József ügyéről. Szerinte ez egy európai probléma, mert nem egyedi esetről van szó.

„Valójában embervadászatról van szó!”

– jelentette ki.

„Sebestyén József mi vagyunk” – üzente Orbán Viktor az összes vitatkozónak, szerinte szomorú, hogy vannak pártok, amelyek a magyar-ukrán vitában mindig a külföldnek ad igazat, mint a Tisza és a DK is.

Az Otthon Start programról Orbán Viktor azt mondta, ez a hitel attól más, mint a devizahitel, mert forintalapú.

„Még Matolcsy Györgynek köszönhetően mentettünk ki embereket ebből”, mondta, és szerinte a kormány csak a lehetőséget nyitja ki. Arra biztatta a fiatalokat, hogy fontolják meg a lehetőséget, lakásbérlet helyett inkább a laksávásárlási hitel törlesztését fizessék.

„Én áttörésnek érzékelem, mert olyan számításokat látok, hogy biztosan mondhatom, hogy ez egy részleteiben kidolgozott, kimunkált javaslat” – mondta.

Otthon Start: A drágább házakat is meghitelezi a kormány

Házak esetén a korábban bejelentett 100 helyett 150 millió forint lesz az ingatlanvásárlást támogató hitelprogram értékhatára. Itt olvashatja el a tudnivalókat >>>