„Késő este gyanútlanul vacsoráztam a feleségemmel, amikor az Egyesült Államok elnöke lerohanta a Cinege utcai konyhánkat egy telefonhívás keretében” – hallható Orbán Viktor szombati TikTok-videójában. A miniszterelnök a debreceni Cívisváros Digitális Polgári Kör találkozóján belül idézte fel telefonhívását Donald Trump amerikai elnökkel, mely során arról is beszéltek, hogy Magyarországnak le kell-e válnia az orosz gázról és olajról.
@viktor_a_tiktokon Így került Trump a konyhámba #orbanviktor #miniszterelnok #DonaldTrump #telefon ♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon
Orbán mindenkit megnyugtatott: „természetesen helyesen képviselte” a magyar nemzeti álláspontot, ezután a lecsóját is nyugodtan el tudta fogyasztani, és így békésen térhetett nyugovóra.
„Kitartottunk Magyarország nemzeti érdekei mellett, ahogy kell”
– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy még sok ilyen típusú helyzet várható a következő időszakban, ellenfeleik pedig kivétel nélkül Brüsszel zsoldjában állnak.
Arról, hogy pontosan mi hangzott el a hívás alatt, továbbra is keveset tudni, és az sem nyilvános, hogy a DPK-tagoknak elárult-e ennél többet Orbán. Úgy tűnik, a magyar miniszterelnök meggyőzte az amerikai elnököt, hogy ne vonja felelősségre az országot azért, mert a nyugati szövetségi rendszerben példátlan módon függ az orosz kőolajtól és földgáztól – írja a Telex.
Képmutatásról beszélt a CNN-nek Szijjártó Péter
A külügyminiszter arról beszélt, hogy a nyugat-európai országok ugyan azt mondják, hogy leállították az orosz kőolaj importját, de közben továbbra is ezt teszik, csak nem közvetlenül, hanem titokban.Ha érdekli, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér