Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben a csütörtöki uniós csúcs után úgy nyilatkozott:
Ukrajna uniós csatlakozását a Voks2025 szavazataival megállítottuk, szükségem is volt rá, mert kis híján elsöpört engem a népharag, a tagállami miniszterelnökök ugyanis osztatlan ellenérzésekkel fogadták a magyar bejelentést.
Orbán Viktor Bohár Dániel újságíró közösségi oldalára feltöltött videóban kiemelte, az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői azt gondolják, hogy Ukrajna európai uniós tagsága, majd később NATO-tagsága az jó és kívánatos. "Szemben velünk, akik azt gondoljuk, hogy aki felveszi Ukrajnát az Európai Unióba, az felvette a háborút is" - fogalmazott a kormányfő, majd hozzátette:
aki felveszi Ukrajnát a NATO-ba, az azonnal háborúba keveredik Oroszországgal, és meg is van a harmadik világháború.
Beszélt arról is, hogy Magyarország egy egészen más béke nézőpontból értékeli ezt a dolgot, a többiek leginkább harcias és háborús nézőpontból: szerintük ezt a háborút meg kell nyerni, meg lehet nyerni, és az ukránok támogatásával ők ezt meg is akarják nyerni. Az az álláspont csak a szlovákoké meg a magyaroké, hogy ennek a háborúnak nincs megoldása a harctéren - jelentette ki a miniszterelnök.
Ezért amikor bejelentettem, hogy Magyarország fundamentális és stratégiai okokból nem járul hozzá, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az ukránokkal, az itt újszerűen és sokkszerűen hatott, noha igyekeztem ezt udvariasan és kimérten és érvekkel alátámasztva elmondani, világossá téve, hogy ha a korábbi szovjet blokk országaira gondolnak, ahol Magyarország is tartozott
- fogalmazott.
Leszögezte: Európai Unió nem katonai szövetség és nem tudja megvédeni egy-egy tagállam keleti határát. Megismételte, az uniós csatlakozás legfontosabb kritérium az, hogy legyen egy ország, amelynek határa van, népessége van, területe van, és Ukrajna esetében egyik sem adott.
Szerinte Brüsszelben építik a leendő magyar bábkormányt, tehát itt az uniós bizottság elnöke is, meg az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Manfred Wéber is azon dolgozik, hogy Magyarországon legyen egy ukránbarát és Brüsszel alá rendelt kormány. Amikor néha találkoznak a nemzeti kormánnyal és a nekik nem kiszolgáltatott, általuk meg nem zsarolható, magyar nemzeti állásponttal és miniszterelnökkel, akkor az hidegzuhanyként éri őket, de hát „majd túllesznek ezen valahogy” - fejtette ki.
A mostani EU-csúcs az eddigi „legcsúnyább munkája” volt
- mondta végezetül a miniszterelnök.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt