„Megmozdult Magyarország. Soha nem látott energiák szabadultak fel a Digitális Polgári Körök bejelentése óta” – így jelentette be Orbán Viktor azt a fejleményt, hogy az újonnan életre hívott kormánypárti csoportosuláshoz hányan is csatlakoztak mostanáig.
20 ezren léptetek be kevesebb mint 24 óra alatt és több százan adtátok le kérelmeteket DPK alapítására
– szólította meg egyszersmind az érintetteket a kormányfő.
„Az online rombolás és gyűlölet kultúrájának ezennel vége”
– vélekedett a kormányfő, aki pármondatos posztját így zárta: „Megérkeztünk. A digitális honfoglalás kezdetét vette”.
Emlékezetes, Orbán Viktor először csupán három betűvel jelezte sejtelmesen, hogy ismét készülnek valaminek az életre hívására, akárcsak a fideszes Harcosok Klubja esetében. Majd a szombati tusványosi beszédében be is harangozta, hogy izzítják a DPK-t, melyhez már honlapot is élesítettek. Rövid idő alatt állítólag már 10 ezer csatlakozót tudhattak magukénak.