A magyar miniszterelnök várhatóan november 28-án Moszkvába utazik, hogy tárgyaljon az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. A Kormányzati Tájékoztatási Központ a sajtóértesülésre egyelőre nem kívánt reagálni.
Az információt a VSquare egy megbízható forrásra hivatkozva tette közzé Facebook-oldalán. A portál emlékeztetett, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2022 óta háromszor, összesen tizennégyszer találkozott.
Orbán Viktor legutóbb tavaly július 5-én látogatott Moszkvába, az akkori magyar EU-elnökség kezdete után, egy kormányfő által meghirdetett „békemisszió” keretében.
A miniszterelnök továbbra sem mondott le arról, hogy az orosz-ukrán háborút lezáró békecsúcs Budapesten legyen. Az amerikaiak béketervének nyilvánosságra kerülését követőn Orbán Viktor a november 21-i, Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: közeledik a budapesti békecsúcs. Hozzátette: hivatalosan is megerősítették, hogy létezik egy 28 pontos amerikai béketerv, amit az amerikaiak átadtak, az ukránok pedig hivatalosan is átvettek, és ez a béketerv olyan javaslatokat tartalmaz, amelyekről előzetesen az oroszok és az amerikaiak már tárgyaltak egymással. A következő 2-3 hét döntő lesz, hiszen megszületnek az első hivatalos reakciók erre a 28 pontos javaslatra, és elkezd valami kibontakozni - közölte a kormányfő.
Az Európai Tanács november 24-i ülését megelőzően pedig ezt írta Facebook-oldalára: „Európának a saját érdekeit kell követnie. A háborút le kell zárni, Ukrajnának stratégiai partnerséget kell ajánlani, Oroszországgal pedig stratégiai párbeszédet kell kezdeményezni“.