Az Orbán-kormány tavaly csaknem 400 olyan határozatot hozott, amelyet eltitkolna a nyilvánosság elől, ezek kisebb része olyan, amely akár 2115-ig is páncélszekrények mélyén marad, már az is a börtönt kockáztatja, aki beszél róluk.
Havonta átlagosan két olyan titkos kormányhatározat született, amelyet sehol nem tettek közzé, és a kabinet tagjain kívül is csak egy nagyon szűk kör ismeri a tartalmukat, az ilyen, úgynevezett
Kapcsolódó
háromezres kormányhatározatból 2024-ben összesen 28-at hoztak, pont annyit, mint 2023-ban, de ezeknek nemhogy a tartalmuk, még a címük is titkos.
Az adatoknak utánajáró HVG azt írta, hogy
- ezek közös jellemzője a négyjegyű jelölés vagyis a számozásuk hármassal kezdődik, innen az elnevezésük is,
- határozatokat tartalmuktól függően 10, 20 vagy Szigorúan titkos! minősítés esetén 30 évre titkosították,
- ez utóbbi, legdurvább minősítés kétszer is meghosszabbítható, így a szóban forgó iratok 90 évre is elzárva maradhatnak a nyilvánosság elől.
Egy kormányzati döntés ilyen szintű titkosításának általában van jogos, ésszerű indoka, hiszen ezekben a határozatokban hadititkok, nemzetbiztonságot érintő információk lehetnek, amelyek nyilvánosságra kerülése veszélyeztetheti Magyarország érdekeit. De minősítéssel védhető a törvény szerint “Magyarország gazdasági tevékenysége” is, ami azért már elég tágan értelmezhető.
A statisztikából pedig kiderül, hogy a Fidesz kormányzásának eddigi 15 évében a 2021-es év 38 darab háromezres döntése a rekord. A titkos határozatok száma évről évre hektikusan változik, 2021-ben 38, 2022-ben pedig 24 darab volt.
Míg tehát a titkos, háromezres határozatok száma tavaly az előző évihez képest stagnált, a másik két, nem nyilvános fajtából jóval kevesebbet hozott a kormány, mint egy évvel korábban.
- 2023-ban összesen 745 nem nyilvános döntés született - a kétezres típusúból 635 darab, míg a négyezres típusúból 110 darab -, addig tavaly mindkettőből kevesebb.
- Főleg a kétezres döntéseknél fogta vissza magát a kabinet, mert 2024-ben ilyenből 272 darab volt, míg a négyezresből 96 darab.
A négyezres kormányhatározat-típus 2019 előtt nem létezett, mert ez egy 2018-ban bevezetett új besorolási kategória, ami a kormányzati igazgatásra vonatkozóan több tízezer embert is érinthet. A bevezetésük óta az ilyen határozatok száma is ismert, általában évente százas nagyságrendben hoztak Orbánék ilyen döntéseket.
A cikkből kiderül az is, hogy
az Orbán-kormányok 2010 óta ciklusról ciklusra döntik meg saját titkosítási rekordjait.
Szemben a titkosított döntésekkel, azokat a határozatokat, amelyek nyilvánosak és emiatt kötelező is közzétenni őket a Magyar Közlönyben, bárki elolvashatja. Ebből a fajtából, az úgynevezett ezres határozatból tavaly 457 volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

A forint is belépett a harcosok klubjába

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Titkos tulajdonosi struktúrák: irdatlan magánvagyon rejtőzik vagyonkezelői alapok álcája mögött

Megállapodtak a britek az EU-val, ezzel a magyarok is jól járhatnak

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Miért maradtak ki Orbán Viktor Harcosok Klubjából a kínai befektetők?

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege
