A kormány kitartott a közösségi közlekedés fejlesztése mellett, ennek köszönhető az is, hogy az idei év nyári iskolai szünetében megvalósulhat a Nyugati pályaudvar - Kőbánya-Kispest vasútvonal felújítása
– közölte Ágh Péter államtitkár.
A DK-s országgyűlési képviselő, Arató Gergely megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) azt is elárulta, hogy az előttünk álló időszakban 1000 kilométer vasúti pálya kerül felújításra annak érdekében, hogy
„a magyar emberek számára minél kiszámíthatóbb közlekedést biztosítsunk”.
A felújítás elkezdéséről eddig is volt szó, de annak konkrét időpontjáról eddig még nem történt hivatalos közlés.
Hegyi Zsolt, a MÁV-Csoport vezérigazgatója még tavaly november elején nyilatkozott arról, hogy még a 2025-ös keretet, a 35 milliárd forintot is meghaladó, összesen 60 milliárd forintnyi saját forrást fog pályakarbantartásra költeni a MÁV idén. Mint mondta, olyan programot indítanak, amely a lassújeleket veszi célba, méghozzá elsőként a legkritikusabb helyeken. A program az egész országra kiterjed, de lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabban is be kell avatkozni. Leszögezte, expressz gyorsasággal tervezi a MÁV a beavatkozásokat, ugyanis 2026-ban ezeket meg is akarja valósítani, készre jelentésig. Többek között megújul a Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar közötti vágányhálózat, kiemelve, hogy a Kőbánya-alsó és Kőbánya-Kispest állomások utasterei is a fejlesztések része lesz.
Lázár János közlekedésért felelős miniszter utolsó (?) Közlekedésinfóján pedig arról beszélt, hogy a 8500 kilométernyi vasútvonalból mintegy 3000 van rossz állapotban, ebből 1000 kilométernyit újítanak fel az Európai Beruházási Bank közreműködésével, a szerződést már aláírták. Magyarország 1 milliárd euró, 4 százalék alatti kamatozású hitelt kap, amelyet ugyanennyi saját forrással egészítenek ki – ismertette. A pénzből nyolc nagy vasúti beruházás kezdődhet meg, ezek között említette egyebek mellett a Gubacsi vasúti híd, valamint a Lajosmizse-Kecskemét-Budapest és a Kiskunfélegyháza-Szeged vonal megújítását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben