A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) július 28. - augusztus 3. közötti heti járványügyi helyzetet mutató összefoglalójában a nyugat-nílusi láz is megjelent a friss adatok között. Kiderült:
nyugat-nílusi lázzal fertőződött meg egy 67 éves, Pest vármegyében élő nő.
Kapcsolódó
A járványügyi vizsgálat kimutatta, hogy az asszony nem járt külföldön a megbetegedés előtt, így a fertőzés hazai eredetű.
Ez az első nyugat-nílusi lázas eset idén Magyarországon, tavaly az első ilyen megbetegedést egy héttel korábban regisztrálták - vette észre a Komárom-Esztergom vármegyei hírportál.
A nyugat-nílusi láz egy szúnyogok által terjesztett vírusfertőzés, amely hazánkban főként nyáron és kora ősszel fordul elő. Cseppfertőzéssel, emberről emberre nem terjed.
Többnyire tünetmentes, de okozhat lázat, fejfájást, kiütést, súlyosabb esetben pedig idegrendszeri szövődményeket is, sőt, végzetes kimenetele is lehet. Az elsőként Ugandában leírt betegség az 1950-es évek óta robbant ki komoly járványokat, főként a mediterráneumban, Afrikában, Ázsiában, Óceániában, de az elmúlt hetekben Róma környékén is komoly riadalmat keltett a felbukkanása.
Mivel nincs ellene védőoltás, a megelőzés alapja csak a szúnyogcsípések elleni védekezés lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja