Az alkotmányjogi probléma lényege a következő – kezdi a gyors elemzést írásában: az Alaptörvény értelmében az elnöki megbízatás megszűnik az elnök lemondásával. Pont. Ehhez képest a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény szerint a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata kell. Az Országgyűlés 15 napon belül döntése megfontolására kérheti az elnököt. Ha a köztársasági elnök hajthatatlan, az Országgyűlésnek a lemondását tudomásul kell vennie.
A jogállási törvény egyértelműen módosítja az Alaptörvényt. Márpedig Alaptörvényt sem feles többséggel, sem törvénnyel nem lehet módosítani. Ebben az esetben viszont egyértelműen bújtatott Alaptörvény-módosítás történt, ami alkotmányellenes. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ezt a szabályt nem lehet megsemmisíttetni az Alkotmánybírósággal.
Ugyanakkor van mód az alkotmányellenes helyzet orvoslására – teszi hozzá a szakember.
Az Országgyűlésnek mindenfajta vita nélkül egyből el kell fogadnia Novák Katalin lemondását. Majd a lehető legkorábbi időpontban törölni a jogállási törvényből az Alaptörvénybe ütköző szabályozást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián