Magyarországon már két zenélő út is létezik, amelynek külső sávjában az egymástól különböző távolságra felfestett rovátkák a Republic 67-es útját, illetve az Érik a szőlő című népdalt szólaltatják meg, ha átgördülnek rajtuk az autósok – írja a hvg.hu.
A Nélküled című, műfajilag romantikus Trianon-ballada a magyar kormány és a futball válogatott szurkolóinak jóvoltából majdhogynem a Szózattal egyenértékű, „himnusszá” lett téve az elmúlt időszakban. Orbán Viktor miniszterelnök is rendszeresen használja videóiban, a Puskás Aréna átadóját követően pedig széleskörű vita alakult ki a dal létjogosultságáról.
"Mágnesként vonzhatja a turistákat Nógrádba a Nélküled"
Érdekesség, hogy az Ismerős Arcok zenekar ettől és a számos állami ünnepségi meghívástól függetlenül tavalyi mérlege szerint veszteséges volt. Becsó Zsolt Nógrád megyei országgyűlési képviselő a NOOL-nak beszélt arról, hogy a Salgótarján és Jobbágyi között készülő zeneút a programtervük része volt.
A honatya elmondta, hogy külön kérés volt, hogy a megyébe befelé vezető úton készüljön el a zenélő út, hiszen csak emiatt is sokan elmehetnek majd Nógrád megyébe. „Egyfajta mágnesként is működik majd, amely hozzájárul a nemzettudat erősítéséhez" – jelentette ki Becsó Zsolt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre