A magyarok 71 százaléka nem támogatná a kötelező sorkatonai szolgálatot a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton. Az intézet arra tekintettel készített felmérét, hogy az elmúlt hónapokban már nemcsak elméleti kérdésként merült fel az Európai Unió és több tagállam vezetőiben, hogy felkészítse az európaiakat egy közvetlen katonai konfrontációra Oroszországgal.
A háborúra készülés legegyértelműbb intézkedése a sorkatonaság visszaállítása, amelyről Lettország már 2023-ban döntött, a horvát kormány 2026 első napjaiban küldte ki katonai behívóit, Németország pedig úgynevezett „szükségalapú sorkatonaságot" vezetett be - sorolták a kutatásról szóló összegzésben.
Bár Szerbia nem uniós ország, ott is bejelenették, visszaállítják a sorkatonaságot
A katonaköteles személyeket ősszel kezdhetik el nyilvántartásba venni. Erről itt olvashat többet >>>A Nézőpont Intézet kutatása során
- nem talált olyan társadalmi csoportot, ahol ne lenne legalább kétharmados elutasítottsága ennek az intézkedésnek.
- Ezzel szemben a választók egynegyede egyetértene a sorkatonaság visszaállításával,
- és mindössze két százaléknyian nem tudnak vagy akarnak állást foglalni a kérdésben.
Berzétei Ákos, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 műsorában elmondta, a sorkatonaság elutasításának lehetnek elvi okai, emellett a fiatalabb generációk már egyáltalán nem militáns szellemben nőttek fel, szemben az idősebbekkel. A szocializmus időszakában a hidegháborús fenyegetettség miatt a háborús felkészülés a mindennapok része volt, ezzel szemben a későbbi generációknak nincsenek ilyen tapasztalatai.
A fiataloknak nincsenek első kézből tapasztalataik arról sem, mit jelentett a sorkatonaság. Az idősebbek beszámolhatnak arról, hogy „a sorkatonai szolgálat finoman szólva sem a rózsás üdülőévekről szólt" - közölte az elemző.
Az Európai Unió vezetői a háborús veszéllyel indokolják a hitelfelvételt és azt a rettenetes mennyiségű pénzt, amit a hadsereg fejlesztésére fognak elkölteni, elsősorban Németországban - mutatott rá az szakember, hozzátéve: a hadieszközök üzemeltetésére „emberanyagra" is szükség van.
Berzétei Ákos szerint azonban
a modern kor háborúiban megkérdőjelezhető, hogy a sorkatonaság keretén belül gyorsan kiképzettek mennyire képesek a korszerű technika üzemeltetéséhez szükséges képességeket elsajátítani.
A szakértők azt mondják,
a drónok, informatikai megoldások, a mesterséges intelligenciát felhasználó felderítési eszközök alkalmazásához hosszú évek gyakorlására van szükség, hogy azokat maximális hatékonyságát el lehessen érni
- emelte ki.
Felhívta a figyelmet arra, az orosz-ukrán konfliktus is azt mutatja, hogy a párhetes felkészüléssel, „ágyútöltelékként" kivezényelt katonáknak sajnos nagyon rövid a várható élettartama.
Berzétei Ákos úgy fogalmazott, a kormánynak nemcsak azokat a szempontokat kell mérlegelnie, ami kényelmes a hadseregnek, hanem a demokratikus, a társadalmi igényekkel inkább találkozó elvárásokat is. Rámutatott ugyanakkor, azok, akik elhivatottak a haza szolgálatára, az önkéntes programokon keresztül vagy a hivatalos állomány tagjaiként részt vehetnek a honvédség munkájában, senki elől nincs elzárva ez a pálya.
A Nézőpont Intézet reprezentatív kutatása az MTVA-val együttműködésben január 26-27-én, ezer ember telefonos megkérdezésével készült.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben