Jelentősen megélénkült az érdeklődés a német hadsereg iránt: a védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint 2025-ben 28 százalékkal többen csatlakoztak a Bundeswehrhez, mint az előző év azonos időszakában – írja az MTI.
Az év elejétől július 21-ig 13 750 újoncot vettek fel a Bundeswehrbe.
A Bundeswehr létszáma jelenleg 183 100 fő, ami körülbelül kétezerrel több, mint egy évvel korábban. Az önkéntes alapon bevonulók száma mintegy 15 százalékkal emelkedett, és 11 350-re nőtt.
A minisztérium a toborzás erősödését részben a célzott kommunikációs kampányoknak, részben a nemzetközi biztonsági helyzet miatti fokozott társadalmi aggodalomnak tulajdonítja. A kormány pozitív fejleményként értékeli a növekvő számokat.
A tervek szerint a szövetségi kormány augusztus végén szavaz egy olyan törvénytervezetről, amely a katonai szolgálat rendszerének átalakítását célozza. Az új modell 2026 elején léphet életbe. Az átalakítás célja, hogy az önkéntességre építve, vonzóbb feltételekkel – például magasabb fizetéssel – évente akár 15 ezer új sorállományú katonát állítsanak szolgálatba.
Összevesztek a franciák és a németek, veszélyben Európa védelme
Hatalmi viták miatt borulhat Európa legjelentősebb, háttérben zajló fegyverkezési projektje: a franciák, a németek és a spanyolok közös fejlesztésű, ultramodern légihadászati rendszerén marakodtak össze a felek, ami nemcsak kétbillió euró sorsát, hanem az egész kontinens védekezőképességét is alááshatja az elkövetkező évekre tervezett háborús felkészülésben. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye