Csaknem kéttonnányi ismeretlen eredetű, lejárt szavatosságú sajtot találtak a pénzügyőrök egy kisteherautóban, amelyet az M3-as autópályán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A jármű átvizsgálásakor az élelmiszer-szállításra alkalmatlan kialakítású platón 1930 kilogrammnyi, több mint egy éve lejárt szavatosságú sajttömbök voltak.
A címkék alapján holland eredetűnek voltak feltüntetve, azonban a sofőr és útitársa semmilyen okmányt nem tudott bemutatni, amely ezt igazolta volna, és azt mondták, hogy megsemmisíteni viszik az élelmiszert. A közlemény szerint a két férfi viselkedése felkeltette a gyanút, hogy a szállítmányt értékesítésre szánják, ezért a pénzügyőrök a jármű kísérése mellett döntöttek. A sofőr a szeméttelep előtti lehajtónál nem kanyarodott be a lerakathoz. A járőrök ekkor ismét megállították a járművet és értesítették a kormányhivatal munkatársait.
A szakemberek megállapították, hogy az ismeretlen eredetű, lejárt élelmiszer fogyasztásra alkalmatlan, ezért azonnali hatállyal lefoglalták a termékeket és elrendelték a megsemmisítésüket.
Itt vannak a januári adatok, el se hinné, mennyivel csökkentek az élelmiszerárak
Az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által közölt adatok szerint decemberhez képest 1,6 százalékkal csökkent az élelmiszertermékek világpiaci ára 2025 első hónapjában, éves bázison viszont 6,2 százalékos növekedést regisztráltak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot