Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearer-t, a
Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét. Az egyeztetés során áttekintették a hazai szálláshelyfoglalás és turizmus aktuális helyzetét – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.
Továbbá megállapították, hogy a magyar turizmus teljesítménye rendületlenül erősödik. Az év első 8 hónapjában 5,5 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, így 2024-ben is rekord évet zárhat az ágazat. Leszögezték, hogy a turizmus dinamikus növekedésének fenntartása közös érdek.
Kapcsolódó
A felek egyetértettek abban is, hogy az online megoldásokat a turisták egyre inkább előnyben részesítik, hiszen ezek gyors, kényelmes és átlátható ügyintézést biztosítanak, valamint lehetőséget nyújtanak a különböző szálláshelyek összehasonlítására is.
A Booking.com az egyik legnagyobb online szállásközvetítő platform, amely hazánkban is
meghatározó piaci szereplő, jelenleg több mint 22 ezer magyarországi szolgáltatót kínál
felületén, amelyből mintegy 6.800 budapesti szálláshely.
Annak ellenére, hogy az online szállásközvetítők transzparensebbé teszik a piacot, a közelmúltban számos probléma is felmerült a Booking.com működésével kapcsolatban a szálláshelyek, a fogyasztók és a hatóságok részéről egyaránt. A nehézségek közé tartozott többek között a korlátozottan elérhető, valójában nem megfelelő ügyfélszolgálat, a félrevezető marketingkampányok, illetve a szigorú lemondási feltételek és árgaranciák, amelyek jelentős terhet rónak a szálláshelyszolgáltatókra. Emellett komoly nehézséget jelentett a kifizetések elmaradása 2023 nyarán, amely a hazai szálláshelyek meghatározó részét érintette.
A kormány azonban elkötelezett amellett, hogy a magyar családok nyugodtan, problémamentesen tölthessék pihenésüket, és a szálláshely-szolgáltatók számára is biztosítani kívánja a jogi kiszámíthatóságot az online platformokkal szemben.
Nagy Márton, mint turisztikáért és fogyasztóvédelemért is felelős miniszter kiemelten kérte a Booking.com képviselőit, hogy fokozottan ügyeljenek a fogyasztók, továbbá a partner szálláshelyek transzparens, teljes körű tájékoztatására, és maradéktalanul tartsák be a jogszabályi előírásokat és fogyasztóvédelmi kötelezettségeiket. Az a gyakorlat ugyanis, hogy a szállások késve jutnak a nekik járó pénzekhez, a kormány számára elfogadhatatlan.
A tárcavezető mindemellett ismertette, hogy a SZÉP Kártya kiemelt szerepet játszik a magyar
családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai
turizmus és vendéglátás növekedését is erősíti a fogyasztás bővülésén keresztül. A kormány
célja, hogy a digitális SZÉP Kártya fejlesztésével tovább növelje annak népszerűségét a
felhasználók és a feltöltő vállalkozások között egyaránt.
Ennek érdekében az NGM egyeztetést kezdeményezett a Magyar Bankszövetséggel és a kártyát kibocsátó bankokkal a szükséges fejlesztések elindításáról. A nemzetgazdasági miniszter az egyeztetés keretében arra kérte a Booking.com képviselőit, hogy a SZÉP Kártyákat a cég is fogadja el a belföldi foglalások esetében.
Nyugaton káosz, itthon biztonság: újra a kanyarban előzhet a hazai turizmus
Repülőrajtot vesz a magyar turizmus, ahol a kormány új, 16 pontos akcióterve mentén újra eljöhet a Covid előtti aranykorszak. A húzóágazat versenyképes fejlődéséhez kell a vállalkozások együttműködése is – mondta az Economxnak a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője