Érdekes email-váltás jutott el a 444-hez, ebben a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium két vezetője, Latorcai Csaba államtitkár és Galik Gábor helyettes államtitkár arról beszél, hogy egy lehetséges, de végül be nem válogatott tiszás jelölt-jelöltről a főispáni értekezleten tárgyalnak majd. A lap azt írja, a szóban forgó levelezés azután szivárgott ki, hogy Galik Gábor vélhetően rossz címre küldte el a Latorcai Csabának szánt levelét.

Galik kedden 6:26-kor Latorcainak azt írta: „jelölt jelölt nem lett , tegnap Kata említette, h a foispani értekezleten akarnak evvel foglalkozni.”

„Tisztelettel visszajelzest kerek majd valahogyan a Foispani Ertekezleten a temaban elhangzottakat illetoen, mert egyikunk sem lesz most!” 

– válaszolta négy percre rá Latorcai, aki röviddel ezután ráeszmélhetett a hibára, ugyanis 7:30-kor vissza próbálta hívni az elküldött emailjét.

A levelezéssel kapcsolatosan megkeresték Latorcait és Galikot is, hogy megkérdezzék, miért akartak az illető tiszás jelöltségéről beszélni a főispáni értekezleten, és ott, a kormányhivatalok döntés-előkészítő fórumán mi hangzott el ez ügyben.

Később, szerda reggel meg is jött a válasz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium sajtóosztályától, s úgy reagáltak, „egyetlen olyan főispáni értekezlet sem volt, ahol jelölt-jelöltről beszéltek volna a jelenlévők, olyan főispáni értekezlet azonban lesz, amelyen a könyvelőket érintő, fontos technikai kérdéseket tárgyalnak majd meg az egységes, vállalkozóbarát joggyakorlat kialakítása érdekében”.

Jelöltek a „politikai mocsáron kívülről”: közzétették a Tisza lehetséges országgyűlési képviselőit

Erős hétkezdet a belpolitikában: hétfő este megjelent a kormánypártok legnagyobb kihívójaként jövőre rendszerváltást ígérő Tisza párt névsora a potenciális parlamenti képviselőjelöltekről – a 106 választókörzet végső indulóit a most bedobott 315 aspiráns közül november végén állítják csatasorba. Egy jelölt már biztos: Magyar Péter a Hegyvidéken méreti meg magát, míg a vele együtt korábban színre lépett pártképviselőket is elhelyezték az országos választási térképen. Részletek >>>