A kurzus bevezetésével a cél, hogy jövő februártól a teljes magyar szakképzésben elérhető legyen az MI-oktatás, szakmára specializálva – írja az Index.
György László kormánybiztossal és Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével egyeztettek arról, hogyan lehetne a teljes oktatási rendszerben elérhetővé tenni az MI-oktatást.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter elmondta, ebben a félévben már több ezer gyermek vehet részt MI-képzésben, a cél pedig az, hogy februártól valamennyi szakképzésben tanuló diák hallgathasson ilyen kurzust.
Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kiemelte, hazánk még 2020-ban alkotta meg az első MI-stratégiát, és múlt héten jelent meg az újjá alkotott, hivatalos változat.
– mondta a kormánybiztos. Hozzátette, hogy az MI nem a munkavállalókat váltja ki, hanem támogatja feladataik ellátását, és a tanítási folyamatot is hatékonyabbá teszi.